Nincs engedélyezve a javascript.
A Kreml disszidens hercegnője
A Kreml disszidens hercegnője
Rosemary Sullivan: Sztálin lánya
október 14.
Szvetlana Allilujeva egyike ­modern kori történelmünk ­legizgalmasabb alakjainak, akinek fordulatokban gazdag és tragikus életére végig sötét árnyékot vetett származása. ­Hogyan lehet feldolgozni, hogy apánk a világ egyik legkönyörtelenebb tömeggyilkosa, és milyen út vezet a Kreml falai közül a halálos ellenség USA-ba?
Rosemary Sullivan könyve elképesztő és velejéig igaz történet.
Szerelem népirtás idején
Sztálin Vaszilijjal és a nyolcéves Szvetlenával

Szerelem népirtás idején

A kanadai Rosemary Sullivan elismert életrajzíró, aki Szvetlana Allilujeva előtt olyan neves emberek életét örökítette meg, mint a gyermekvédelmi aktivista Elizabeth Smart, a kanadai költőnő Gwendolyn MacEwen és az ismert feminista író és költő Margaret Atwood. Sztálin lányának története azonban minden eddiginél hatalmasabb vállalkozás volt részéről, hiszen egy olyan életet kellett közel hoznia az olvasókhoz, amely köszönőviszonyban sem volt a normalitással, és amelyben a magánélet szétbogozhatatlanul összegabalyodott az államérdekkel. Sullivan könyve a kor és az abszurd sztálini rendszer mély ismeretéről tanúskodik, és hatalmas beleéléssel idézi fel Sztálin lányának hányattatott életútját a gyermekkor viszonylagos idilljétől a közellenséggé válásig, majd az önkéntes száműzetésig.

Szvetlana gondtalan gyermekkora 1932-ben, hat és fél éves korában, édesanyja, Nagyezsda Allilujeva öngyilkosságával ért véget. Az öngyilkosság tényét eltitkolták, Sztálin felesége a hivatalos diagnózis szerint vakbélgyulladásban hunyt el. Maga Szvetlana is csak évekkel később tudta meg anyja halálának igazi okát. Nagyezsda halálát követően Sztálin érezhetően távolodni kezdett az Allilujev családtól, melynek több tagja esett áldozatául az 1937–38-as „nagy terrornak”, a szerencsésebbek tíz-tizenöt év Gulaggal megúszták, a kevésbé szerencséseket azonban koholt vádak alapján agyonlőtték. Egyedül Szvetlana volt az, aki iránt a rettegett diktátor atyai érzelmeket táplált. Több beszámoló szerint is csak ő volt képes meglágyítani apja szívét, még az is előfordult, hogy könyörgésének engedve Sztálin megkegyelmezett halálra szánt művészeknek, irodalmároknak.Ezek az esetek azonban egyre ritkultak, és Szvetlana kamaszkorára Sztálin már vele szemben is brutális, a tettlegességet sem nélkülöző zsarnokként viselkedett; lánya első szerelmét, a korszak ­ismert forgatókönyvíróját, Alekszej Kaplert tíz évre Gulagra küld­te. Apja makacsságából azonban Szvetlánába is jócskán jutott, így keresztül tudta vinni, hogy Sztálin akarata ellenére férjhez mehessen egyetemi diáktársához, Grigorij Morozovhoz. A dühödt antiszemita Sztálin nem volt hajlandó egyszer sem találkozni zsidó vejével, a frigyből született unokájának, Joszifnak is csak a házasság felbomlása után engedte, hogy meglátogassa.
Ezt követően Szvetlana az apjának sokkal inkább megfelelő partit talált magának: a korszak félelmetes kultúrpolitikusa, Andrej Zsdanov fiát, Jurijt. Ám ez a házasság sem tartott sokáig. Sőt, általában elmondható, hogy Szvetlana ilyen jellegű kapcsolatai soha nem voltak hosszú életűek. Ebben természetesen közrejátszhatott, hogy Sztálin lányaként mindenki az apjától rettegett, illetve neki igyekezett megfelelni, de ugyanilyen súllyal eshettek latba az anya hiányából és az elnyomó, fojtogató atyai szeretetből fakadó lelki torzulások is.

Cárlányból közellenség
Szvetlana 1967.április 21-én, a New York-i John F. Kennedy repülőtéren lépett először amerikai földre

Cárlányból közellenség


Azt hihetnénk, hogy Sztálin halálát követően Szvetlana fellélegezhetett, ám az új rezsim olyan emberekből állt össze, akik ugyan megpróbálták elhitetni a világgal, hogy a sztálini rendszer rémtettei valójában csakis egy ember lelkén száradnak, ám ők maguk is elvtelen és mindenre hajlandó kiszolgálói voltak a „Vozsgy” által teremtett terrornak. A lelepleződéstől való félelem hatására Szvetlana élete nem lett könnyebb zsarnoki apja halála után, csak még inkább elszigetelődött. Annak ellenére, hogy nyilvánosan is megtagadta Sztálin népirtó politikáját és még a vezetéknevét is édesanyjáéra változtatta, csak azt érte el, hogy a szovjet közéletben jelen lévő keményvonalas sztálinisták szemében árulóvá vált. Ugyanakkor a terror áldozatai és azok családjai gyűlölettel tekintettek rá; képtelenek voltak neki megbocsátani, hogy Sztálin lánya.Ebben a nehéz helyzetben mégis úgy tűnt, hogy Allilujeva végre egy olyan társat talált maga mellé, akit nem feszélyez a származása. Ez a társ az indiai Bradzsesh Szingh volt, aki azért járt a Krím-félszigetre, hogy végstádiumos tüdőtágulatának tüneteit enyhítse, és így találkozott az itt gyakran megforduló nővel. Kapcsolatuk két éve alatt többször is felmerült a házasság, ám a szovjet hatóságok rendre elgáncsolták ezen kezdeményezéseiket. Furcsa módon azonban Szingh halálát követően ahhoz hozzájárultak, hogy a halott hindu hamvait Szvetlana elvihesse Indiába. Sztálin lánya így életében először, negyvenévesen hagyhatta el a Szovjetunió területét.1967 tavaszán Szvetlana Allilujeva besétált a Delhiben álló amerikai nagykövetségre és politikai menedékjogot kért. Hatalmas botrány kerekedett belőle, hiszen ezzel Szvetlana lett a valaha disszidált legmagasabb rangú szovjet személy. Az Amerikai Egyesült Államokban Szvetlana eleinte írásból élt, két könyvet is kiadott a kommunizmus valódi arcáról, ám a siker ekkor is elkerülte. Az ekkor negyvenkét éves Szvetlánának a lehető leghalványabb fogalma sem volt a pénz értékéről, így sokszor csőbe húzták, és néhány éven belül az a másfél millió dollár, amit a könyveiért kapott, elpárolgott, és egy újabb tönkrement házasságot követően azon kapta magát, hogy éppannyira nem találja a helyét ebben a szabad világban, mint azelőtt a Szovjetunióban.
A ’80-as évek közepétől kezdve felváltva élt az USA-ban és az Egyesült Királyságban, sőt még a Szovjetunióba való visszatéréssel is megpróbálkozott, ám otthonra sehol sem talált. Története felkavaró és tragikus olvasmány, amely megmutatja, hogy egy diktátor szeretete éppoly gyilkos lehet, mint gyűlölete.

Lenthár Balázs

Tömeggyilkos az apukám
1969-ben Szvetlana már keményen dolgozott a második könyvén, a Csak egy év-en.

Tömeggyilkos az apukám

Szvetlana Allilujeva története egyszerre ismerős és egyben egyedülálló is. Egyedülálló abból a szempontból, hogy a kommunista diktatúrák tömeggyilkosainak gyermekei, illetve leszármazottai ritkán állnak ki a rivaldafénybe számot vetni felmenőik gaztetteivel. Ismerős, mivel a tömeggyilkos apák, nagyapák emlékével való szembenézés komoly generációs traumákat okozott például a II. világháború utáni Németországban, olyannyira, hogy ennek a mai napig érezhető a hatása. Komoly, a szélsőségektől sem tartózkodó képviselői a náci háborús bűnökkel való szembenézésnek például Göring unokái és Himmler leszármazottai, továbbá a lengyelországi hóhér, az 1946-ban háborús bűnökért felakasztott Hans Frank fia, Niklas is. Az ő esetükben a bűntudat olyan erős, extrém formája figyelhető meg, amelyet akár a józan ész ellen valónak is tarthatnánk. Ilyen például a Göring testvérek döntése önnön sterilizációjukról, hogy írmagja se maradhasson a Göring névnek. Kevésbé durva, ám mégis meglepő az a vehemencia, amivel Niklas Frank pálcát tört könyvében apja felett, melyben még Hans Frank bűnbánatát is hamisnak láttatja, holott Frank megtörése a nürnbergi per egyik katartikus pillanata volt.
Ezt a fajta nagyon határozott elutasítást a fenti személyek közötti egyetlen közös ponttal lehet talán magyarázni. Himmler leszármazottjai és Göring unokái sem ismerték életében a felmenőjüket, Niklas Frank pedig mindössze hatéves volt apja kivégzésekor, így túl sok személyes emléke nem maradhatott róla. Így bár a legmesszebbmenőkig érthető, hogy elborzasztják őket a nácik rémtettei, és jogosan érezhetnek dühöt, haragot az elkövetett szörnyűségek és megbélyegzettségük okán, mégis feltételezhetjük, hogy némiképp differenciáltabban látnák ezt a kérdést, ha lett volna felmenőikkel hosszabb, személyes kapcsolatuk. Ehhez persze azt is hozzá kell tenni, hogy ők jártak jobban. Természetesen létezik a másik szélsőség is, Heinrich Himmler lánya, Gudrun Burwitz a mai napig hithű náci, Rudolf Hess fia, Wolf Rüdiger pedig egészen 2001-es haláláig mélyen hitt apja ártatlanságában.
Néha egészen furcsa, már-már szürreális történetek is előkerülnek ebben a témában. Tavaly egy kis argentin falu polgármesteri székéért ringbe szállt egy Carmen Bretin Lindemann nevű asszony – történetesen Adolf Eichmann menye –, és egy tévéinterjúban csak papaként hivatkozva a holokauszt főlogisztikusára kifejtette, hogy egyáltalán nem volt rossz ember, csak a zsidók meghamisították a történelmet. Mondani sem kell, hogy a polgármesterségből nem lett semmi.Hogy Szvetlana Allulijeva hogyan érezhetett Sztálinnal kapcsolatban, azt talán Horst von Wächter, a több tízezer zsidót meggyilkoló Otto von Wächter fia élhette át leginkább. Horst egy hónappal fiatalabb Niklas Franknál, ám az ő apja a háború után éveken keresztül sikeresen bujkált a szövetségesek elől, és közben folyamatos kapcsolatban volt a családjával. Így Horstnak 8-9 éves korából már egészen konkrét emlékei vannak a szerető apa figurájáról, akit mellesleg háborús bűnökért köröztek akkoriban. Horst a mai napig képtelen különválasztani a tömeggyilkos nácit az apjától, és míg előbbinek a tettei viszolyogtatják, addig az utóbbi szeretete okán nem szűnik meg mentségeket keresni rájuk.