Nincs engedélyezve a javascript.
A történelem tragikus lábjegyzetei
A történelem tragikus lábjegyzetei
Emily Holleman: Kleopátra árnyai
június 9.
Kleopátra románccal és cselszövéssel teli tragikus történetét mindenki ismeri, de mi a helyzet a Ptolemaiosz-dinasztia hasonlóan izgalmas, mégis alig ismert tagjaival? A Kleopátra árnyai nem csupán a történelem árnyalakjai közé vezet el minket, hanem egyben izgalmas és torokszorító történet egy elátkozott családról és a reménytelen testvéri szeretetről.

Kevés korszak van a történelemben, amely annyira kedvelt lenne a populáris történelmi fikciót írók és olvasók körében, mint a Krisztus előtti első század, még pontosabban annak közepe. Ebben a néhány évtizedben annyi világrengető esemény történt, ami máskor évszázadok alatt sem: a Római Köztársaság leigázta az akkor ismert világ (vagy legalábbis Európa) túlnyomó részét, ám eközben maga is halálos sebet kapott, és megszületett a Galaktikus, azaz a Római Birodalom. Az egész történelmet új irányba lökő események középpontjában pedig szerethető és gyűlölhető karakterek hada található, és minden, ami egy jó drámához szükséges: hatalomvágy, szenvedélyes és tragikus szerelem, árulás. Nem csoda hát, hogy Shakespeare-től kezdve a legújabb hollywoodi szuperprodukciókig töretlen népszerűségnek örvendenek Julius Caesar és társai, az viszont már kisebbfajta csoda, hogy valaki képes legyen teljesen újszerű nézőpontból és módon feldolgozni ezt a korszakot, pláne elsőkötetes szerzőként. A fiatal amerikai írónő, Emily Holleman azonban pontosan ezt tette, és ha úgy tetszik, ezzel több értelemben is történelmet írt.

A Kleopátra árnyai ismerős történetet mesél el eddig ismeretlen módon, még pontosabban egy már-már unalomig ismert történetet alapoz meg. A helyszín az ókori Egyiptom a Ptolemaiosz-dinasztia végnapjaiban, ám egy évtizeddel azelőtt, hogy az ország Caesar és Kleopátra szerelme révén az események középpontjába kerülne. A legendás királynő összesen kétszer jelenik meg a regényben, száműzetésének elején és végén. Apja – a dinasztia leghaszontalanabb, sőt legkárosabb uralkodói közé tartozó „Fuvolás” – uralmát saját lánya, Bereniké dönti meg, miután Róma elfoglalja az évszázadokon át Egyiptom fennhatósága alá tartozó Ciprust, a száműzetésbe pedig második feleségén kívül követik fiai és Kleopátra is.

Európa Könyvkiadó
Megnézem

Caesar és Antonius legendás szeretőjének árnyéka azonban végig ott lebeg az elbeszélés felett: legfiatalabb húga, Arszinoé a visszatérésében reménykedik, míg a trónt apjuktól megszerző legidősebb féltestvére, Bereniké ettől retteg. ők mindketten Kleopátra árnyai, akik, ha az események kicsit máshogyan alakulnak, hasonlóan fontos történelmi figurákká válhattak volna, ám ehelyett lábjegyzetek és áldozatok lettek legendás testvérük történetében. Elsőre úgy tűnik, hogy a két nővért – egyben a két nézőpontkaraktert – semmi sem köti össze vérükön kívül, elvégre míg Bereniké Alsó- és Felső-Egyiptom királynője, legfiatalabb húga egy senki. Olyannyira jelentéktelen tagja a dinasztiának, hogy trónról letaszított apjuk magával sem viszi a száműzetésbe, hanem sorsára hagyja. Származásuk ráadásul egymás ellen is fordítja őket, hiszen míg apjuk ugyanaz, anyjuk nem: Bereniké a Fuvolás első feleségének (aki jó egyiptomi módra férje testvére is egyben) a gyermeke, Arszinoé pedig a második, Bereniké és anyja által egyszerű ágyasnak tekintett feleségtől származik. Helyzetük azonban jobban hasonlít, mint gondolnánk. Mindketten magányosak és kiszolgáltatottak: Arszinoé féltestvérétől függ, Bereniké pedig az őt időlegesen trónra emelő uralkodó talpnyalóktól és Rómától, amelynek árnya ekkor már Egyiptomot is beborítja. Ebből a vérségi köteléknél is mélyebbre nyúló rokonságból születik a megértés és a valószínűtlen barátság a két nővér között, amely egészen a keserű végig kitart. Mind Bereniké, mind Arszinoé mindent elkövet, hogy aktív alakítói legyenek az eseményeknek, ám körülményeik és komplikált vérségi viszonyaik csapdába zárják őket. Nem véletlen, hogy Arszinoé kedvenc olvasmányai az ógörög végzetdrámák, hiszen Antigónéhoz hasonlóan ők is bukásra ítélt hősnők a nővérével.

Miközben a két nővér párhuzamos elbeszélése végig mélyen személyes és megindító, Holleman példás figyelmet szentel a történelmi háttér felrajzolásának. A macedón származású Ptolemaiosz-dinasztia által alaposan hellenizált Egyiptom ábrázolásánál a szerző kerüli az olcsó hollywoodi egzotikumot, és az unikális, félig egyiptomi, félig ógörög kultúra bemutatására törekszik, miközben az aprólékos ábrázolás nem megy a lendületes történetmesélés rovására. Ehhez hasonlóan a nem csekély mennyiségű lexikális tudást többnyire pergő párbeszédek formájában tehetjük magunkévá, és a Ptolemaiosz család tragédiáján túl annak is tanúi lehetünk, ahogy a hellén világot lassan elnyeli Róma egészen a Közel-Keletig érő uralma. Egy-egy pillanatra felvillannak a világ sorsát eldöntő alakok is: Magnus Pompeius, Róma aktuálisan első embere, és a szövetségeséből lassan vetélytársává érő „fiatalabb tábornok”, az egyiptomi előkelőségek számára ekkor még szinte teljesen ismeretlen Julius Caesar.
Emily Holleman első könyve igen erős debütálás, ami folytatásért kiált, már csak azért is, mert a Ptolemaiosz-dinasztia végzetdrámába illő története nem ér itt véget, és Arszinoé tragikus sorsa épp egy olyan érzékeny írót kíván, mint a Brooklynban élő írónő. Hollywooddal szemben a történelemben ritka a happy end, ám épp ezért nyűgöz le minket újra és újra a Hollemanéhoz hasonlóan jó történelmi fikció.

A történelem rém rendes családjai

Bár a Ptolemaiosz-dinasztia kétségkívül világszínvonalat képviselt saját maga elpusztításában, több lelkes követőjük is akadt az elmúlt bő kétezer évben. Íme néhány a legelborzasztóbb példák közül!

Julius–Claudius-dinasztia

Noha Caesarnak lánya halála után nem maradt egyenes ági leszármazottja, unokaöccse, Octavianus, azaz Augustus révén Róma első császárdinasztiája az ő nevét viselte. A nagy Augustus leszármazottai mindent megtettek, hogy a dinasztia néhány évtized alatt kihaljon. Lányát, Juliát saját férje, egyben mostohatestvére, Tiberius éheztette halálra, akit aztán egyes források szerint Julia unokája, Caligula fojtott meg álmában. A többek között lova szenátorrá választásával halhatatlan hírnevet szerzett Caligulával orgyilkosok végeztek, és következett Claudius az idő előtt távozó római császárok sorában, akit valószínűleg második felesége mérgezett meg annak érdekében, hogy fia, Nero trónra léphessen. Miután Claudius fia, Britannicus apjához hasonlóan idő előtt elhalálozott, eljött Nero ideje, aki ezt azzal hálálta meg, hogy megölette a saját anyját. Magát Nerót kilenc évvel később érte el a végzet, együtt az egész dinasztiával, valószínűleg a rómaiak nagy megkönnyebbülésére. A Julius Claudius-dinasztia vidám hétköznapjairól kötelező olvasmány Robert Graves kétkötetes Claudius-sorozata.

Borgiák

Kis anakronizmussal és még több egy­sze­rűsítéssel élve a Borgiák a történelem első igazi maffiacsaládja, akik olyan megátalkodottak voltak, hogy lenyúlták a pápaságot, és szabályos leszámolást rendeztek Rómában. A frappáns elnevezés erejét némileg csökkenti, hogy a Borgiák valójában spanyolok voltak, nem olaszok, gaztetteik jó részét pedig valószínűleg ellenségeik találták ki. Ezek közé tartozik például a családfő, VI. Sándor pápa gyerekeinek állítólagos vérfertőző viszonya (az, hogy egy pápának egyáltalán gyerekei legyenek, annak idején nem számított túlságosan kirívó dolognak), abban viszont a legtöbb korabeli forrás egyetért, hogy a család leghírhedtebb tagja, Cesare Borgia valóban végzett a testvérével. Cesare aztán állítólag apját is megmérgezte, de azon kívül, hogy mindezt ellenségei terjesztették, az is óvatosságra inthet minket, hogy Sándor pápa halála fia és egész családja bukását is jelentette.

Rettegett Iván

Hódításai révén a XVI. században uralkodott orosz cár valószínűleg már akkor is beírta volna magát a történelembe, ha nyugton hagyja a családját, ám végül igazi hírnevet ez szerzett neki. A határozott szülői módszerekben hívő uralkodó először fia állapotos feleségét verte meg, mivel megítélése szerint illetlen öltözéket viselt, majd miután fia, az ifjabb Iván ezt szóvá tette, az idősebbik Iván úgy fejbe vágta egy bottal, hogy fia szörnyethalt. Rettegett Iván a gyermekén kívül unokáját is elvesztette, miután a verés hatására a fiatal nő elvetélt.

Árpád-ház

Legendás uralkodóházunk teljesen beleillett a nemzetközi fősodorba, ami jelen esetben azt jelenti, hogy tagjai időről időre szívesen irtották egymást. Első szent királyunk, I. István mindjárt magasra tette a lécet, miután egy polgárháború után felnégyeltette nagybátyját, Koppányt, később pedig megvakíttatta unokatestvérét, Vazult. A történelem tréfájának is tekinthető, hogy később mégis az uralkodásra ilyen módon alkalmatlanná tett Vazul leszármazottjai vitték tovább a vérvonalat. Könyves Kálmán királyunk nem tanult az esetből, és szintén a megvakítást választotta testvére és unokaöccse sorsául a nagyobb jó érdekében. Unokaöccséből később Vak Béla néven lett király; talán a gyerekkori traumának tudható be, hogy a történelmi források szerint igen hamar alkoholista lett.


Stemler Miklós