Nincs engedélyezve a javascript.
Asszony a front mögött
Asszony a front mögött
Andrássy Ilona: Mindennek vége
2014. november 7.
Korának divatja volt a napló- és levélírás, ám ezek a feljegyzések sok tekintetben eltérnek a hagyományos naplóktól. A háború kitörése előtt néhány nappal, 1914. július 24-én született meg az első, igen hosszú beírás. E naptól kezdve, kisebb kihagyásokkal, szinte mindennapossá válik az írás Andrássy Ilona grófnő. Ahogy első férje, gróf Esterházy Pál hívta, Iloncsi feljegyzésein keresztül nem pusztán a háború, a front elevenedik meg, de bepillantást nyerhetünk a fiatalasszony mindennapjaiba, munkájába, érzelmeibe, gondolkodásába. Közvetve pedig az első világháború poklába, és a süllyedő Magyarország tragédiájába.
Volt egyszer egy arisztokrácia
Andrássy Ilona abból a csíkszentkirályi- krasznahorkai Andrássy-családból származik, melyről Orbán Balázs író, néprajzi gyűjtő így írt: „E család, melynek székely eredetére büszkék lehetünk – ma is használja a csíkszentmihályi előnevet, és ha vannak a jelenben, kik hazánk határain túl is hírre emelkedve, fényt árasztanak e névre, úgy a múltban is voltak oly dicsők, kikre büszkék lehetnek az utódok.” A család legismertebb tagja a nagyapa, Andrássy Gyula, az Osztrák-Magyar Monarchia első miniszterelnöke volt. Az édesapa, gróf Andrássy Tivadar korai halála után az anya, Zichy Eleonóra, hogy a vagyon családon belül maradjon, feleségül ment férje testvéréhez, ifjú Andrássy Gyula belügyi, majd későbbi külügyminiszterhez. A művészeteket kedvelő édesapa helyett Andrássy Gyula, azaz Duci bácsi, a budapesti Andrássy út névadója, a politikát vitte ismét a családba. Andrássy Ilona férje, Esterházy Pál halála után újra férjhez ment, Cziráky Józsefhez. Második férje halála után Kanadába emigrált, ott hunyt el, 1967-ben.

Európa Könyvkiadó
Megnézem
Ilona az egyik legbefolyásosabb arisztokrata családban nőtt fel, három lánytestvérével. A családtörténetbe a viharos európai történelem és politika többször is beleszól, a négy lány élete külön-külön is kész regény. Közülük ketten, Andrássy Katinka és Klára (becenevén Kája), szakítottak a család konzervatív nézeteivel. Klára 1921-ben ment hozzá a 2014 tavaszán elhunyt herceg Odescalchi Pálhoz. Klára a baloldal felé indult: a spanyol polgárháborúban a köztársaságiakat segítette, majd csatlakozott a Csehszlovák Kommunista Párthoz, hogy aztán 1940-ben már lengyel menekültekkel foglalkozzon Magyarországon, míg férje részt vett az antináci ellenállásban. Katinka pedig – ő a legismertebb az Andrássy-lányok közül – a Károlyi Mihállyal kötött házassága után lett fekete bárány a családban, amelynek 1918 után kínossá vált ez a rokonság, és szinte minden szálat megszakított vele. Ilona is csak jóval később, a második világháború után vette fel Katinkával ismét a kapcsolatot. Kája viszont a háború végét nem érte meg, Dubrovnik bombázásánál halt meg, 1941-ben.

Térjünk azonban vissza az első világháborús naplóhoz. Rövid időszakot ölel fel, de több, mint egy fiatal asszony feljegyzése a háborús időkből: kordokumentum és szinte családregény. Az írások mögött felsejlik az elsüllyedt hazai arisztokrácia, a Berzeviczyek, a Csekonicsok, a Czirákyak, az Esterházyak élete, katonai, politikai szerepvállalásaik, s mindaz, ahogyan háborúról, szövetségesekről, politikáról vélekedtek.

„Egy naplótöredék fekszik előttem plajbásszal írva, rendetlenül, kusza papírosokon. Az én saját élettörténetem, nap-nap után odadobva a papirosra. Szédületes gyorsaságú események: szerelem, gyűlölet, öröm és fájdalom, heroizmus és gyávaság, bizalom remény, elbizakodottság és halálos levertség kaleidoszkópszerű képekben a háború első napjától kezdve egy dátumig: 1915. június 26-áig.”

Hogy miért ragadott e nehéz hónapokban tollat Andrássy Ilona? Többről lehet szó annál, mint hogy dokumentálni akarta az eseményeket. Talán a túlélés egyik lehetősége rejlett az írásban, mindenesetre a személyesség erről árulkodik: a napló nem a nagyközönségnek íródott, szerelemről, csalódásokról, a legbensőbb érzelmekről is nyíltan vall.

Talán csak érzékeny, asszonyi megérzés az, hogy a háború, amelynek diadalában kezdetekben az Andrássyak is bizakodtak, gyászt és szomorúságot hoz mindenkire. Kitörése előtt egy nappal e bejegyzés olvasható: „Magamban búcsúzom Teszértől, a békétől, minden bokortól, minden fától… Hogy égnek a szemeim a ki nem sírt könnyektől. Mert nem szabad most sírni! Erőre, ember feletti erőre van szükség, nemcsak a férfiaknak, de meg inkább nekünk. Most jön a nagy vihar, meg kell állni benne, meg fogunk állni benne!”

Férje, Esterházy Pál a háború első napjától katonai szolgálatot teljesített, Ilona csak elvétve kapott hírt róla – így a napló róluk szól, a féltésről, a hiányról, a bizakodásról. Olykor hosszú, érzelmes levelek jönnek Páltól, olykor csak néhány sor, mely arról tudósít: életben van. Ilonának egyetlen célja marad, ápolóként kijutni a frontra, hogy minél közelebb kerülhessen férjéhez. Így 1914 augusztusában önkéntes ápolónak jelentkezik, s kéri, nehéz körülmények közé küldjék, ahol sok a feladat. „Nem félek a munkától” – írja.

A mindennapok, részben a régi megszokott mederben futnak, ebéd a Kaszinóban, vacsora a Park Klubban, baráti találkozások, összejövetelek,de a személyes történetekbe egyre több ponton avatkozik bele a háború. Andrássy Ilona követi a külpolitikai eseményeket, a fronton harcolók helyzetét. Eközben a kórházban megtanulja a betegek, sebesültek ellátását. „Áttetettem magam a szeptikus osztályba, ahol utálatos, büdös, gennyes sebek vannak. Reggel fél nyolctól este nyolcig dolgozom” – írja. A napok egyre keservesebbek, s noha még győzelmekről szólnak a tudósítások, egyre több a sebesült és a halott. S bár arról keveset ír Andrássy Ilona, hogyan élte meg a számára igen jelentős változást, hogyan fogadták „a grófnőt” a kórház egyszerű ápolói, soraiból kitűnik, ezzel is meg kellett küzdenie. Bepillantást nyerünk a hadikórházak, a Vörös Kereszt mindennapjaiba, és abba is, hogy a kor férfiközpontú társadalmában milyen volt nőként élni. (A napló tanúsága szerint Andrássy Ilonának jelentős szerepe volt abban,hogy a nők is frontszolgálatot teljesíthessenek a szanitécek mellett.) Képet kapunk a háborúról alkotott nézeteiről, valamint saját, kétségtelenül meglevő antiszemitizmusáról is – ne hallgassuk el, hogy gondolkodása e szempontból erősen kifogásolható.


Ilona egy ponton a férje után indul, titokban. Útra kel, át a frontvonalakon, hogy majd mellette szolgálhasson ápolónőként.„Június 26. Eldőlt a kocka, indul osztagom az olasz frontra. Most én is katona vagyok, zsoldos katona, szót kell fogadnom.” – írja. Ám ugyanezen a napon a galíciai fronton, Dzievietnikinél hősi halált hal Esterházy Pál. A napló itt véget ér. Nincs tovább, mert nincs miért folytatni. De a fájdalmat, a reménytelenséget meg kell osztani, és a jóbarát, az asszony után titkon mindig sóvárgó Cziráky József lesz címzettje a következő évben írt leveleknek. Andrássy Ilonának is régről fontos volt barátságuk,és a háború végével a megözvegyült asszony feleségül megy Cziráky Józsefhez.


Végső soron, ez a kordokumentumként olvasható személyes szöveg egy asszony háborús krónikája hazaszeretetről, barátságról, szerelemről, féltésről, halálról, és az újrakezdés reményéről. Második házasságából született fiainak tisztázta le,szerkesztette egybe naplóbejegyzéseit a levelekkel, hogy tanúskodjon a korról. Andrássy Ilona férje halála után, 1961-ben Kanadába emigrált, ott halt meg 1967-ben. Naplója 1971-ben, a dénesfai kastély restaurálásakor került elő, egy lépcső alá rejtett ládából.
Marton Éva
Andrássy Tivadarné, majd Andrássy Gyuláné Zichy Eleonóra grófnő, Andrássy Ilona édesanyja
Andrássy Ilona báli díszben az 1900-as évek elején