Nincs engedélyezve a javascript.
Egyszerűen bonyolult
Egyszerűen bonyolult
2015. június 3.

Női irodalom a szingliségen túl

Hihetetlennek tűnik, de idén már húsz éve annak, hogy Helen Fielding megalkotta a világ leghíresebb szinglijét, akinek kalandjairól az angol The Independent hasábjain számolt be hétről hétre, majd a kiadója nyomására egy évvel később megjelent regényével egy csapásra új zsánert teremtett. Ha a férfiak, a feministák és a népesedési kerekasztal tagjai nem is rajonganak egyöntetűen Bridget Jonesért, popkulturális és irodalmi hatása vitathatatlan. Ha nincs Bridget, akkor a Szex és New York, Terézanyu, és a Csajok sem lett volna, Fielding sikerei nélkül pedig a női irodalom sikerszerzőinek, például Jojo Moyesnak is sokkal nehezebb volna a dolguk. Az pedig megérne egy doktori disszertációt, vajon az özvegyen is örök szingli Bridget nélkül születtek-e volna olyan izgalmas (nem feltétlenül szingli) irodalmi hősnők, mint az elmúlt években? És miként tengetnék életüket a regényekben sajnos még mindig meglehetősen alulreprezentált női főszereplők?

A Bridget Jones-hatás
Cartaphilus Könyvkiadó
Megnézem

A Bridget Jones-hatás

Bár eredeti hangvételükhöz kétség sem férhet, a Bridget Jones-regények alapvetően a kilencvenes években már szembetűnő szociokulturális és demográfiai változásokra reagáltak. A munkahelyek és a szórakozóhelyek hemzsegtek a független, önálló egzisztenciával rendelkező nőktől, és ezt az irodalom sem hagyhatta sokáig szó nélkül: megszületett a szingli, ami szociológiai szempontból vélhetően legalább annyira tágítható fogalom, mint Bridget ikonikus nagyibugyija. Az önsegítő könyvekért, borért, cigiért, a barátaiért és a főnökéért hevesen, a főzésért és a gyerekekért már annál kevésbé rajongó Bridgettől már csak egy lépés volt a manhattani divatújságíró Carrie Bradshaw, a boltkóros Rebecca Bloomwood, majd Lena Dunham self-branding projektje, a Csajok, a 21. század Y generációjának válasza a kilencvenes évek önmegvalósítására.
Amiről ritkábban esik szó, noha ez Fielding egyik legfőbb irodalmi érdeme (hiszen regényeinek cselekményét deklaráltan Jane Austen klasszikusai ihlették), az az, hogy legitim regényfőhőssé tette az egyedülálló nőt, aki többé már nem szánni való, tragikus karakter. Lehet, hogy özvegy, egyedül neveli a gyerekeit, vagy szakított a vőlegényével, mert fél, hogy elszalasztja a nagy ő-t – az egyedülállóságon belül szinte végtelen az egyéb körülmények variációszáma –, de egy biztos: minden szempontból egyenrangú fél az irodalom klasszikus férfialakjaival szemben. A szingli karakterének népszerűsége, társadalmi hátterének, közegének és jellemvonásainak sokszínűsége bátorította fel a szépirodalom elefántcsonttornyába zárkózó férfi írókat, hogy új, izgalmas nőalakokat teremtsenek. Elég, ha csak egy pillantást vetünk az egyik legrangosabb irodalmi díj, az angol Booker zsűrije által a legjobbnak ítélt regények listájára, amelyen évről évre egyre több a női főhős.
Bár első blikkre távolinak tűnhet a párhuzam David Nicholls Egy nap című regényének női főhőse, Emma és Bridget Jones között, az emancipált, önálló, értelmiségi karrierre vágyó modern szingli irodalmi karakterének (és toposzának) megszületése nélkül nem valószínű, hogy Nicholls ilyenre formálta volna történetének szereplőjét, és nem is biztos, hogy ennyire jól sikerült volna a könyv. Az Egy nap Emmájának és Dexterének évtizedeken átívelő, kikezdhetetlen barátsága, kapcsolatuk mélysége és az élet felkavaró kiszámíthatatlansága ritkán áll össze ilyen letehetetlen történetté, ami még évek múltán is képes nevetést vagy könnyeket csalni az olvasó arcára. Nicholls könyve a zseniális alapötlet, a tökéletes jellemábrázolás, a szereplők közötti dinamika mellett természetesen azért is annyira jó – akárcsak Fielding Bridget Jonesa –, mert kiválóan ragadja meg a kor (ebben az esetben több kor) hangulatát, reflektál a felnőtté válás problémáira, és mert túlmutat azon, hogy a főszereplők szerelmi civakodására, se veled, se nélküled kapcsolatára szorítkozzon.
A tovább élő szingli
Alexandra Kiadó (A)
Megnézem

A tovább élő szingli

Helló, szia, szeretlek! című regényében Mhairi McFarlane ügyesen használja fel a szingliregények kliséit és karakterjegyeit, hogy bemutassa, mit jelent fiatal, egyedülálló nőnek lenni a 21. század elején. Rachel, Manchester helyi lapjának bírósági tudósítója tizenhárom év után szakít vőlegényével, így a harmincas éveit életében először szingliként kezdi, miközben mindenki azzal nyaggatja, hogy őrültség volt a részéről sutba dobnia a biztonságot a boldogság jól hangzó, ám annál bizonytalanabb ideáljáért. Akárcsak az Egy nap, a Helló, szia, szeretlek! (You Had Me At Hello) is azért élvezetes olvasmány, mert remekül megkomponált szituációkban ad fricskát a társadalmi elvárásoknak, és a jól megrajzolt mellékszereplőkön keresztül illusztrálja, milyen sokfélék is lehetnek azok, akikre a világ előszeretettel aggatja a szingli megnevezést. Rachel legjobb barátai közül ketten is „tipikus” szinglik, és jobban nem is különbözhetnének egymástól és a szintén „tipikus szinglinek” tekinthető Racheltől, ám a regény házaspárjainál is olyan elhallgatott, szőnyeg alá söpört konfliktusokat találunk, amik alaposan rácáfolnak a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” tündérmesei frázisára. Noha bizonyos élethelyzetek – mint a kínos vacsora a szerelmünkkel és feleségével, a még kínosabb, ám annál viccesebb esküvői jelenet és persze az elmaradhatatlan ruhavásárlás – kötelező elemei a „szingliregényeknek”, Rachel karaktere és dilemmái közelebb állnak az Y generációhoz tartozó olvasókhoz, akik nem elemzik önmagukat olyan megszállottsággal, mint Bridget, és nem feltétlenül várják azt egy kapcsolattól, mint amit Fielding karaktere.

Egyedülálló, de távolról sem szingli
Cartaphilus Könyvkiadó
Megnézem

Egyedülálló, de távolról sem szingli

Noha azért időnként Rachelre is rátör a szorongás jövőjének „anyagi biztonsága” miatt (bár inkább barátnője ellenszenves férje nyomasztja azzal, hogy hajléktalanként fogja végezni), kényelmes középosztálybeli élete köszönő viszonyban sincs Jojo Moyes Páros, páratlan című regényének főszereplőjével. Noha Jess még csak a húszas évei végén jár, és családi státusza szerint megfelel az egyedülálló kritériumának, már többet élt, mint az eddig említett regények főhősei együttvéve. Két állása van, egyedül neveli tízéves matekzseni kislányát és elképesztően irritáló, semmirekellő volt férje korábbi kapcsolatából származó fiát, aki emós tinédzser, és ezért a környéket rettegésben tartó galeri tagjai állandóan megverik. Jess kislánya lehetőséget kap, hogy bekerüljön egy jó hírű magániskolába, de a tandíj önrészéhez nincs elég pénzük. Egy matekverseny lehet a megoldás, amit Skóciában rendeznek, de Jessnek még 160 fontja sincs, hogy odautazzanak. A szerencsés véletlen folytán – mert az persze itt is kell, még jobban, mint másnak – segítségükre siet a takarításból is élő Jess egyik ügyfele, Ed, a bennfentes kereskedelem gyanújába keveredett, milliomos szoftverzseni. Háromnapos utazásuk felér egy egész estés Házon kívül-különkiadással, de Moyes társadalmi érzékenysége nem fordul át az év legnyomasztóbb regényéért folytatott versenybe, mert az írónő kellő humorral, könnyedséggel és iróniával oldja ezeket a jól adagolt, elgondolkodtató szituációkat, és mert szereplői méltósága és öntudata soha egy pillanatra sem kérdőjeleződik meg. Talán épp érzelmi „kiegyensúlyozottsága” teszi letehetetlenné a Páros, páratlant – és a road-regény zsánere nagyon jól passzol a romantikus könyvek stílusához.

A szingli özvegy
Európa Könyvkiadó
Megnézem

A szingli özvegy

Ha rangsort akarnánk felállítani a hátrányos helyzetű, egyedülálló nők demográfiai csoportjairól, a versenyt elméletben az özvegy, többgyerekes anyák nyernék. Épp ilyennek tűnhetne a lélekben javíthatatlan szingli Bridget Jones is, aki miután szerelme, Mark Darcy tragikus körülmények között elhalálozott Darfurban, magára marad két kisgyerekével. Anyagi gondjai viszont, a gondos és előrelátó Darcynak hála, egyáltalán nincsenek, így aztán a legnagyobb problémát nem a lakbér és a betevő megkeresése jelenti számára, hanem nála jóval fiatalabb szeretője, Roxster, és az, hogy a közösségi médiában botladozva megtalálja a helyét a húsz év alatt sokat változott világban. Bár a világ felháborodott azon, hogy Fielding Darcy nélküli jövőt képzelt el Bridgetnek, a középkorú, kisgyerekeit egyedül nevelő szinglit minden bizonnyal izgalmasabb karakternek találta az írónő, mint a sztárügyvéd férje mellett lehorgonyzó háziasszonyt, akinek legfőbb gondja, hogy észben tartsa, melyik partira is hivatalosak aznap este. Bridget ötvenes szingliként veti bele magát a párkeresésbe és az önmegvalósításba, és a megannyi félrement, ám annál viccesebb próbálkozás után szerencsére rájön, hogyan döntsön helyesen. A boldogság ugyanis minden szinglinek jár (kinek rövidebb, kinek hosszabb ideig), ebből szerencsére a romantikus regények írói nem engednek.

Orosz Anna