Nincs engedélyezve a javascript.
Elhagyott vidéki udvarházak asszonyai
Elhagyott vidéki udvarházak asszonyai
Kate Morton: A tóparti ház
október 17.
„Egyes kritikusaim szerint a sikerem egyik napról a másikra hullott az ölembe. Hát, elég hosszú nap volt, vagy tíz évig tartott… és nem volt könnyű. Szegények voltunk, alig tudtuk fizetni a ház részleteit, úgyhogy ­elmentem egy svédasztalos halvendéglőbe dolgozni. Később esküvőkön pincérkedtem. Lélekölő munka volt, de tanulságos. A vendégeket ­tanulmányozva rájöttem, milyen embertípus nem akarok lenni: olyan, akit ­megkínálnak egy rákkal, és mindjárt hatot vesz ki a tálból.”
Döcögős kezdet
Cartaphilus Könyvkiadó
Megnézem

Döcögős kezdet

Az ausztráliai születésű, jelenleg Londonban élő Kate Morton első regényével, a Felszáll a köddel még a megjelenés évében, 2007-ben a Sunday Times sikerlistájának élére került. 2008-ban az Egyesült Államokat is meghódította: ott a New York Times listáját vezette, majd számos díjat is nyert. A zajos siker a többi kötetnél sem maradt el, ugyanígy járt a Távoli órák, Az elfeledett kert, a Titkok őrzője és a magyarul most megjelenés előtt álló A tóparti ház is.
Pedig nem volt sétagalopp a kiadáshoz vezető út. Morton első kötetét minden kiadó visszautasította, így a kézirat a fiók mélyén végezte. A második könyv is hasonló sorsra jutott. A harmadik regény írásának felénél megszületett Morton első gyereke, tehát ezt a kéziratot is félre kellett tennie. Ekkor azonban felhívta az ügynöke, aki kezdettől hitt és fantáziát látott benne.

– Érdeklődik a könyv iránt egy kiadó – újságolta. – Mennyi időbe telik befejezni?
– Talán két hónap – felelte Kate.
Az ügynök egyetlen percet sem tétovázott.
– Legyen inkább egy! – vágta rá. – Máskülönben elúszik az üzlet.


Morton befejezte a könyvet, ami óriási sikernek bizonyult. Úgy tűnt, innentől tényleg egyenes és sima az út a világhírig, de azért volt egy-két buktató. A második könyv is remek fogadtatásban részesült, de a harmadik írása közben Morton elakadt. A sztori egyszerűen nem működött. Több mint kétszáz oldal elkészült már, amikor a szerző úgy érezte, ennek is ott a helye a másik kettő társaságában, a fiók mélyén. „Rémes érzés volt – meséli. – De még ennél is rémesebb, amikor az ember tudja, hogy nem azt a könyvet írja, amit írnia kéne. Úgyhogy abbahagytam, és belekezdtem egy másikba. Arról a történetről azonnal tudtam, hogy minden rendben vele. Egyszerűen éreztem.”
Regényei elsősorban bűnügyi történetek, a Cartaphilus Kiadónál ősszel megjelenő A tóparti ház talán még hangsúlyosabban, mint a többi. Bár előző köteteiben is mindig mozgat egy szereplőt, aki a múlt titkait kutatja, Sadie Sparrow az első igazi nyomozóhőse, aki ugyan ideiglenesen szabadságát tölti, valójában felfüggesztették a rendőrség kötelékéből. A másik főhős Alice, az idős írónő, aki maga is aktív részese a múltbeli eseményeknek, ezenkívül feszült, pszichológiai rejtélyek alkotója, aki írásaiban történetté, cselekménnyé formálja a múlt epizódjait.

Színes és tapintható

Ki tudja, Kate Morton miért idéz regényeiben hasonló világokat és korszakokat, talán elfogult hajdani egyetemi tanulmányai, a viktoriánus és az Edward-kor irodalma iránt, mindenesetre nagy méretű történelmi mozaikjaiban a történetek kiindulópontja, mozgatórugója és megoldása általában a 20. század tízes-húszas éveiben rejlik. A sztorik fő alkotóelemei pedig: a történelem, a rejtély, a váltakozó, de aprólékos pontossággal összeillesztett idősíkok és egy több generációs, sokszereplős nagycsalád, általában az otthonukkal együtt, amely legalább olyan fontos szerepet tölt be a cselekményben, mint a szereplők.
„Nagyon élvezem a regény szerkezetének megépítését, legalább annyira, mint a karakterek kitalálását vagy a cselekményszövést” – nyilatkozta egyszer Morton, amikor regényei­nek felépítéséről kérdezték. És milyenek ezek a regény-mozaikok? A jelenben – vagy a sok szempontból a legbravúrosabb Titkok őrzőjében a félmúltban – váratlan esemény történik, felbukkan egy szokatlan szereplő vagy helyszín, ami a főhőst nem hagyja nyugodni, ezért utánaered, és egyre mélyebben bonyolódik a múltba, gyakran a régmúltba, saját családja történetébe és emlékezetébe. A család – ha belegondolunk, minden család – története titkokkal, bűnökkel, furcsa viszonyokkal és elhallgatásokkal terhes, a főhős pedig alámerülése és az „emlékezeti nyomozás” során ezeket igyekszik saját lelki békéje és az olvasók gyönyörűsége érdekében feltárni.
Morton ide-oda öltöget az egyes szálak, idősíkok és cselekményelemek között. Tudatosan építi a sztorit, felvázol, kibont, leír, párbeszél, visszautal, lassít, gyorsít, fokozza a feszültséget. A végére rendszerint olyan meglepő csavart tartogat, amelyre a hálás olvasók még jóval a következő kötet után is emlékeznek.
A fordulatok igazából szokványosak: szerelem, házasságtörés, bűntudat, féltékenység, háború, menekülés, kapzsiság, bosszú- és kalandvágy. Mindannyiunk életét effélék töltik ki, de ezek adják a világirodalom fő témáit is, és érdekes történelmi korszakokba, az I. világháború utáni évekbe, a harmincas évekbe vagy éppen a II. világháború éveibe ágyazva, színesen és tapinthatóan kelnek életre. „Imádom a történelmet, vallja Morton, vagyis pontosabban, imádom az élő történelmet, azokat a részleteket, amelyek itt vannak körülöttünk.” Ezek nem üres szavak, a szerző alaposan tanulmányozza, kutatja korszakát, köteteiben nem fordul elő anakronizmus – sem ténybeli, sem stiláris –, helyükön vannak a tárgyak, a ruhák, a frizurák, az újsághírek és a menetrendek, hitelesek és érzékletesek a helyszínleírások, akár londoni bombatámadásról, akár cornwalli kerti mulatságról van szó.

Női irodalom

A mesteri fordulatok és a történelem után essen szó Morton szereplőiről is. Vonzó, élettel teli egyéniségek mindannyian: Grace Bradley, Riverton egykori szobalánya; Alice Edevane írónő, Laurel Nicolson színésznő, Dorothy Smitham és Vivien Jenkins, a Titkok őrzője hányatott sorsú hősnői, mindannyiukat persze bonyodalmas lenne felsorolni. A határozott, öntörvényű egyéniségek mellett ugyanolyan hitelesen jelennek meg az áldozattípusok, a megalkuvók vagy a domináns személyiségek árnyékában megbúvó figurák. Morton a cselekményhez és a történelmi korszakhoz hasonló alapossággal bánik a szereplőivel is: elképzelem, amint a gondosan felrajzolt háttér elé odapróbál egy-egy figurát, fejét oldalra billentve nézegeti, hümmög, aztán kicserél valakit egy másikra, idősebbre, barnára, szemtelenre, dadogósra vagy soványabbra. Persze nem csak kontúrokat rajzol: a karaktereket tartalommal, lélekkel tölti meg, nyelvezetet ad, sorsot formáz nekik. Talán feltűnik az olvasónak, hogy Kate Morton könyveiben a férfialakok egy-két kivételtől eltekintve kevésbé markánsak. Persze emlékezetes marad Jimmy, a fotográfus vagy Henry Jenkins a Titkok őrzőjéből, Raymond, az író a Távoli órákból vagy Anthony Edevane A tóparti házból, mégis észrevesszük, hogy vagy áldozatok ők, vagy mellékszereplők.
„Nem lebeghet a szemem előtt a piac, a közönség, és nem morfondírozhatok azon, mi kommersz és mi nem” – nyilatkozta egy interjúban Kate Morton, mi azonban gyanítjuk, mégis tudatos fogásról van szó. Kate Morton ugyanis női író. Könyvei a legjobb értelemben vett női könyvek, azaz zömmel nőknek és nőkről szólnak, friss írói tehetség táplálja valamennyit, mi pedig élvezettel olvassuk őket, és izgatottan várjuk a soron következőt.

Merényi Ágnes

A tóparti ház

Sadie Sparrow nyomozó kényszerű szabadságát tölti Cornwallban egy kínos munkahelyi vizsgálat miatt, amelynek lezárultával talán még elbocsátás is várhat rá. Nagyapja vidéki házában unatkozik, igyekszik múltjának és jövőjének zavaros dolgairól elterelni a figyelmét, amikor egyik nap, futás közben, egy elhagyott házra bukkan, ahol mintha megállt volna az idő. A ház története sötét tragédiával terhes, a harmincas években eltűnt onnan egy kisgyerek, akit soha nem találtak meg, a lakók pedig hamarosan elhagyták a birtokot. Sadie nem nyugszik, kérdezősködni és kutatni kezd, majd eljut Alice-hoz, a híres londoni krimiírónőhöz, aki ebben a házban született, és nem pusztán emlékszik arra a végzetes estélyre, amikor kisöccse eltűnt, de talán része is volt benne.
Letagadott és kilesett titkok, évtizedes bűntudat és hallgatás, tiltott szerelem, hűség és sírig megtartott ígéretek, egy háború következményei mind-mind súlyosan nehezednek egy család életére, és előbb-utóbb tönkreteszik a látszólagos idillt. Vajon a hallgatás megtörése, a rejtélyek feltárása megoldáshoz, megnyugváshoz vezet-e?

Borbás Mária, Kate Morton köteteinek fordítója

„Kate Morton kedves »szerzőim« egyike, nem véletlen, hogy valamennyi eddig megjelent regényét fordítottam. Ha világa fizikailag oly messze van is tőlem, ő maga nagyon közel áll a szívemhez és az érzékeimhez: szinte látom, hallom, érzem mindazt, ami a tóparti házban történik, együtt járom az erdőt Sadie-vel (meg a kutyákkal), és engem is elfog az izgalom, amikor rálel a rejtélyes tóparti házra. Talán az fog meg leginkább Kate Morton regényeiben, ahogy ausztrál hazájából nosztalgikusan egyre közelebb húzódik szeretett Angliájához – mint hallom, már oda is települt! Vajon családját (és kedvelt kutyáit) is magával vitte-e? Remélem, legközelebbi regényében erre is és még sok mindenre választ kapunk!”