Nincs engedélyezve a javascript.
„Gyomorszájon vágott”
„Gyomorszájon vágott”
október 14.
Mucsi Zoltán színművésszel Háy János A gyerek című regényéről, Háy János színdarabjairól és kettejük barátságáról beszélgettünk annak kapcsán, hogy A gyerek ősszel újra megjelenik az Európa Könyvkiadó gondozásában.


Háy Jánossal éppen A gyerek révén kezdődött a barátságuk. Hogyan indult ez az ismeretség?

Jánossal kölcsönösen hallottunk egymásról, volt egy közös barátunk is, Bérczes László, ő rendezett Háy-darabokat, amiket láttam is. Aztán, amikor A gyereket elolvastam, úgy hat-hét éve, engem gyomorszájon vágott. Ez a történet arról szól, hogy képesek vagyunk-e felnőni, vagy gyerekek maradunk. Hogy azt várjuk-e, majd az állam bácsi megold, vagy a szüleink megcsinálnak helyettünk mindent. Hogy meddig sodródunk, ki tudunk-e ebből lépni.Tehát elolvastam, és nagyon megérintett.
Azt tudtam, hogy János ír drámákat is, úgyhogy talán egy kicsit pofátlanul – vagy annyira nem is pofátlanul – felhívtam, hogy mi lenne, ha A gyerekből írna egy darabot. Úgy éreztem, ha megcsinálja, akkor én képes leszek hozzátenni mindazt, amit én éreztem a regény hatására.

Milyen választ kapott?

Én egy kicsit baromkodva kezdtem, mondtam, hogy elég tűrhető ez a dolgozat, ez A gyerek, és ha írna ebből darabot, esetleg fel tudnám javítani. Ő meg azt felelte, hogy nagyon megtisztelő a felkérés, de ilyeneknek nem szokott eleget tenni. Komolyan is elmondtam, hogy mennyire tetszett, de ő úgy gondolta, hogy A gyerekből semmiképpen sem ír drámát, mert az már regénynek készült. Végül is megígérte, hogy gondolkozik a dolgon.

Mitől volt ennyire különleges az ön számára A gyerek?

Nagyon-nagyon sok érzést felkavart bennem, nyilván azért is, mert vidéki vagyok, és ettől fokozottan ott van bennem is a kitörési vágy. Ez a regény arról szól, hogy mi lesz az álmainkból. Mert az álmok sokszor elfolynak, és hogy ebbe ne dögöljünk bele, egy kicsit átitatjuk őket alkohollal, és végül ez a nyomoronc valóság elkezd kicsit hasonlítani az alkoholtól átitatott álmokra. És ebbe bele lehet kapaszkodni, amikor a valósággal szembe kell nézni.
A gyerek azért is mozgatott meg nagyon sok mindent bennem, mert nagyon ismerős. Ugyan a kádári korszak vége felé történik, de én olyan jelentős változást nem érzek körülöttünk. Ahhoz, hogy érzékelhetően megváltozzon a világunk, hosszú idő kell, több mint ez a negyedszázad. Ezalatt a cégtáblákat talán lecserélték, de alapvetően minden ugyanolyan.

Végül mégis elkészült egy dráma, a Nehéz.

Valamikor tavasszal beszéltem Jánossal, aztán december 24-én kaptam tőle egy smst, hogy ezt küldi a fa alá. Bekapcsoltam a gépet, ott volt a csatolt fájl. Az eleje, ugye, semmi párbeszéd, csupa végiggépelt oldal, úgyhogy először azt hittem, hogy ez csak szívatás. Persze a második része, az már drámához hasonló, vannak párbeszédek is. Elolvastam, és nagyon megrázónak tűnt, de azt éreztem, hogy ez az a dráma, ami csak a fióknak jó, mert elmondhatatlan, megcsinálhatatlan. Ez az én képességeimet felülmúlja. Aztán megpróbáltuk, Bérczes Laci rendezte, és ezalatt a munka alatt találkoztunk jó néhányszor Jánossal is, akkor barátkoztunk igazán össze.

A Bárkában mutatták be, és ez volt az egyik olyan előadás, amit ma is játszanak, bár már nincs Bárka Színház.

A Nehéz és a Mulatság az a két előadás, ami kibírta azt a szomorú történetet, ami a Bárka körül zajlott. Először mindkettőt a ­Nemzeti Színházban játszottuk, aztán ők jelezték, hogy a továbbiakban nem kívánják műsoron tartani. A Szkéné Színház a Nehezet átvette, jelen pillanatban úgy néz ki, hogy megtalálta a helyét. Majd kiderül, hogy továbbra is jönnek-e a nézők. Ha így lesz, akkor ebben az évadban eléri a századik előadást.

Mitől lesz ennyire sikeres egy előadás?

Az ember szeretne hízelegni önmagának, hogy azért, mert olyan jó minőség, amit csinált. De nem lehet tudni, mitől lesz valami népszerű. Nagyon sok mindennek szerencsésen kell összeállni ahhoz, hogy egy előadás sokáig menjen, túléljen ennyi mindent. Bár maga a dráma egy olyan kérdést vet fel, olyan problematikát boncolgat, ami mindenkit érint ilyen vagy olyan módon. Ha leegyszerűsítem, mindenkinek van a környezetében olyan ember, aki az alkoholizmus áldozata lett, aki nagyra hivatott volt, és aztán valahol megbicsaklott az élete.
A Nehéz arról szól, mennyire nehéz elmenni egy faluból a fővárosba – és ez nyilván alkat kérdése is, de ez mindenképpen komoly megpróbáltatás. Megjelenik a drámában egy ismerős félelem, amikor kicsinek érezzük magunkat, miközben próbálunk beilleszkedni egy új környezetbe, ahol vagy elfogadnak, vagy nem. Nyilván van, aki könnyen veszi ezt az akadályt, de azért ez okozhat komoly kisebbrendűségi érzéseket, idegennek érezheted magad… Ebből lehet nagyon rosszul is kijönni. Van az a kis zsákocska, amit a hátunkra akasztanak születéskor, és nagyon különböző, hogy mennyire bírja az izomzatunk, a gerincünk, a lelkünk, a szellemünk azt, amit abba a sors belerak. Talán nagy szavakat használok, de a Nehéz egy létfilozófiai darabnak is felfogható. Én nagyon szeretem János műveit, mindegyiket, mert megérintenek, nagyon erős érzéseket váltanak ki belőlem. Amiről ő beszél, az meg tud mozgatni. Engem biztosan. Ez lehet az oka, hogy tíz-tizenkét ezer embernek volt igénye arra, hogy megnézze ezt az előadást, és még mindig műsoron marad.

Október végén fogják bemutatni a Szkénében Háy János új darabját, A halottembert. Mennyiben kapcsolódik ez a Nehézhez?

Mivel a Nehéz elkészítése kölcsönösen jó munka volt mindannyiunknak, megkérdeztük Jánost, hogy írna-e egy másik darabot. Adtunk neki paramétereket, ezeket János nagyon figyelmesen figyelmen kívül hagyta, de szerintem írt egy szenzációs darabot, ami legalább akkora kihívás, mint a Nehéz volt.A drámában egy ember, aki elment a frontra, nem jön haza. Várják hét-nyolc évig, majd eltemetik, de kiderül, hogy él, mégis megérkezik. Ott van a felesége, neki az a férfi már halott ember, és ezt, ennek a drámaiságát gyönyörűségesen írta meg János. Azt, hogy mennyire aljas, pusztító dolog egy olyan szörnyűség, mint háború – amiben hála az égnek, az én nemzedékemnek nem volt része. És hogy mennyi utóhatása van. Milyen hozamai, hordalékai vannak annak, ha valaki visszajön, vagy pont nem jön vissza egy frontról, ki hogyan éli ezt meg.
Ezzel János nagyon komoly kihívás elé állított minket, Mészáros Sárát, Bérczest, mindenkit, aki az előadásban részt vesz. Most kezdjük majd el csinálni, és hogy ebbe beletörik-e a bicskánk, vagy ezt is meg tudjuk oldani, ez még a jövő zenéje.

Róbert Katalin

Háy János A gyerek című regényének főhőse egy Pest megyei faluból származik, a fővárosban érettségizik, de amikor ott nem veszik fel egyetemre, tanárképzőt végez. Végül visszatér szülővárosába, ahol a helyi általános iskola igazgatója lesz – de felemészti őt az, hogy a nagy tervek és a nagy remények ellenére visszajut ugyanoda, ahonnan indult. A Kádár-kor Magyarországán játszódó történet éppen olyan érvényes és ismerős ma olvasva, mintha a jelen korban mozognának a szereplők. Nincs mobiltelefon és internet, de létezik kilátástalanság, léteznek nagy remények és nagy csalódások, küzdelem és vereség.
Háy az elmúlt évek során már szinte védjegynek tekinthető, egyedi elbeszélői technikája révén nemcsak a főhős és az ő felmenőinek a sorsát követjük végig, hanem egy-egy közbeszúrt, hosszú mondatban kanyargó gondolatfutam felvillantja a mellékszereplők hátterét, fájdalmait és nehézségeit is. Mintha egy képen ráközelítenénk egy apró részletre, Háy úgy mutatja meg, hogy körülöttünk minden embernek érvényes, fontos, szívbemarkoló története van – a szüleinktől kezdve a kollégáinkon át a mellettünk elsuhanó, éppen csak egy pillanatra látott járókelőig.
Ahogy Spiró György is nyilatkozta, Háy regényének főhőse akár korunk hőse is lehetne, a mű tükröt mutat az olvasónak. Néha talán kényelmetlen, máskor biztosan fájdalmas belenézni ebbe a tükörbe, az azonban tagadhatatlan, hogy A gyerek lassan hullámzó elbeszélésfolyama magába szippantja az olvasót, és katartikus élménnyel zárul.