Nincs engedélyezve a javascript.
Levelek a síron túlra
Levelek a síron túlra
Kovács Lajos: Drága szerelmem! Andrássy Ilona grófnő levelezése
2015. május 6.
A négy Andrássy-lány közül csak Klára nem vezetett naplót. Ilona feljegyzései az első világháborúból tavaly, nagy visszhangot kiváltva jelentek meg. A naplóregény szerkesztője most megtoldotta az Andrássy-legendáriumot még valamivel.
Az arisztokrata hölgyekkel szembeni alapelvárás volt, hogy jól tudják kifejezni magukat – nem csak egy nyelven, de leginkább magyarul. A családi legendárium szerint az első Andrássyak még a honfoglalókkal érkeztek, és István egy neves vitéze, aki egy párbajban István ellenségének fejét kettészelte, Andrássy volt. Bátorságukról tettek tanúbizonyságot azok az Andrássy hadfiak is, akik végigküzdötték a tatár, majd a török elleni háborúkat.

A székely családról hitelesebb források 1539-től állnak rendelkezésünkre. Ekkor említik egy okiratban Andrássy Mártont, aki János Zsigmond trónra juttatásán fáradozott, sikerrel. Jutalma nem maradt el: az akkor kapott falvakhoz, a székelyek lázadásának lecsillapításának elismeréseképpen kapta meg huszonhárom év múlva Csíkszentimre helységet és a csíkszentkirályi negyvenkét jobbágytelekből álló részjószágot. Ekkortól nevezhetik magukat az Andrássyak csíkszentkirályinak. A Báthory elleni szerencsétlen lefolyású harcokban vagyonukat elvesztik, ám a hűség megérdemelt jutalma mégsem marad el, megkapják Krasznahorka várát örökös adományul. Innen a következő praedikátum, a krasznahorkai. A Rákóczi-időkben szakad a család két ágra – kétfelé húz a szívük, ki a labanccal marad, ki a magyarokkal –, betléri és monoki ágra. Az előbbinek három kisebb ága volt, a hommonai (Andrássy Aladár és leszármazottai), a tőketerebesi (megalapítója Andrássy Gyula) és a betléri főág.

Tivadar a tőketerebesi ághoz tartozott. Apja gróf csíkszentmihályi és krasznahorkai Andrássy Gyula a kiegyezést követő évek magyar miniszterelnöke, egykori önkéntes honvédtiszt, aki a pákozdi csatában mutatott vitézségéért ezredesi rangot kapott, és akit távollétében halálra ítéltek a szabadságharc után (jelképesen ki is végezték). A politika mégis úgy fordult, hogy őt érte a megtiszteltetés, hogy I. Ferenc József császár fejére a koronát feltegye.
Tivadar örökölte apja után a tőketerebesi birtokot és a tiszadobi kastélyt. A kor legszebb asszonyát, gróf Zichy Eleonórát vette el feleségül: ő volt a négy leány anyja. Tőle örökölték megejtő, szelíd szépségüket.


Andrássy Katinka
Gróf Andrássy Tivadar műgyűjtő, festőművész, országgyűlési képviselő négy lánya közül egy lett szélesebb körökben ismert, Katinka. A Károlyi Mihállyal kötött házassága, az emlékiratai, és az abból forgatott Kovács András film, A vörös grófnő okán.

A másik három lány legalább olyan szép volt, mint Katinka, és ők sem voltak tehetség híján. Ilona, akit Iloncsinak becézett a család, verseket is írt, festett. Pallavicini-Andrássy Borbála megírta kitelepítésük történetét.

Klárán – családi beceneve: Kája – kívül minden lány vezetett naplót: Katinka naplói éppen az emlegetett film miatt népszerűek voltak a Kádár-korban is. Borbála a kitelepítéskor égette el vaskos jegyzeteit, csak a konszolidáció éveiben állított össze egy emlékezést. Ilona első világháborús naplójegyzetei 1971-ben kerültek elő, egy falbontás következtében.

Ilona szenvedélyesen szerette Esterházy Pált, ki a galíciai fronton esett el az első világháborúban: a front éveiről, a szerelme elvesztése felett érzett fájdalomról tudósítanak az Európa Könyvkiadó gondozásában tavaly megjelent naplórészletek.

Kovács Lajos, a győri Rómer Flóris Múzeum muzeológusa, a naplókötet szerkesztője, a remek lábjegyzetek írója, tovább szőtte – a lányok, rokonok leveleinek segítségével – Ilona történetét. Vagyis folytatta a magyar történelmet meghatározó család krónikáját – így az majdnem egészen napjainkig elér.

Európa Könyvkiadó
Megnézem

Mondhatni: Kovács Lajos könyve egy családregény pompás lezárása. Kovács Lajos szabatosan fogalmaz, elég jól elsajátította Iloncsi stílusát. A stílus tehát remekül simul Ilona sztorijához, ám abban az olvasó nem mindig lehet biztos, hogy valóban azt gondolhatta a vérzivataros időkben Ilona, amit Kovács Lajos szerint gondolt. Kovács Lajos a naplókból megismert nőnél kissé szimpatikusabb, kissé vadmacskaszerűbb, izgalmasabb nőt formál. Egy példát mondva csak: Ilona finoman fogalmazva is erőteljes antiszemitizmusát ismerve kissé meglepő, amit Ilona a Mein Kampfról gondol – és abban sem lehetünk biztosak, hogy Ilona valóban olvasta Hitler művét (bár a könyvtárában valószínűleg megvolt). De ezek a finom kiegészítések, ez a pajkos játék – a mű egy erős vonala az erotika, Ilona szerelmi élete bőségesen taglalva lett – ugyanakkor megengedhető, hiszen bár a fikció és a dokumentumdráma határán táncol e mű, azért igazából és elsősorban mégiscsak Kovács Lajos levélregénye.

Levélregény, hiszen a történetét maga Ilona mondja el, az elesett férjéhez, Pálhoz írott fiktív levelekben. Melyekben az erős részek közé tartoznak a zivataros történelmi idők leírásai, a testvérlányok torzsalkodásai. „Életünk utjai és a körülmények amelyekben élünk, olyan mások, hogy nem vagyunk képesek egymást helyesen, igazságosan megítélni. Karakterben hasonlítottunk egymásra, és ezért volt az, hogy magától sokkal többet, egészen mást vártam, azt, amiről azt képzelem, hogy én tettem volna a maga helyén. Hogy az egoismus, családunk domináló tulajdonsága (amivel önmagunkat, egymást és közelállóinkat szerencsétlenné tettük) azzal mindig tisztában voltam. Mégis, magától szívet, egyéniséget, bátorságot és igazságérzést vártam” – írja szemrehányóan Katinka. „Nem az a kérdés, kinek van igaza, annak, aki a saját lelkiismerete szerint cselekszik, mindig igaza van, – de maguknál a szeretet ereje nem volt elég nagy arra, hogy az ellentéteket áthidalhassa. Nem kell, hogy én ezt magának közelebbről megmagyarázzam, én nélkülem is nagyon jól tudja, talán még jobban, mint én, mi volt mulasztásuk.” Mire megérkezik a dacos, öntudatos válasz is Ilonától: „Miután a commune megbukott és maguk megszöktek – éppoly undorral láttam a fehér terror reactióját, mint „Sámuel elvtárs” vörös rablóhadjáratát. A fehérek csak tanultak a vörösöktől, morálisan egyformán alacsony fokon állottak. Maga azt írja: Az, amit helyeslek és az, ami felett fel nem háborodom, annyira ellenkezik a maga felfogásával stb… Azt hiszem, ebben nincs igaza, mert érző és becsületes ember számára nincs kétféle tisztesség. Ha maga az internationális – szociális haladás híve, amit föltételezek, nincs olyan messze tőlem. A bolseviki dictatura magát is csak undorral töltheti el, erről meg vagyok győződve, ha nyitott szemmel él! Az én internationalizmusom más, mint a magáé – maga még hisz az Eszmében, én csak az olyan inernationális kapcsok megteremtésében, melyek a szociális és pacifista fejlődést elősegítik” (…) „Az én hitem, azaz reményem, hogy a munka és tőke közti viszonyt is csak megértéssel lehet megoldani, ez az út lassú, de csak ez vezet célra. A nagy vagyonadók, a nagy munkabérek lassan úgyis nivellálnak, szociális intézmények és felebaráti szeretet révén legjobban haladunk a világ regenerálása felé. Az erőszakos és gyorsított megoldás, az osztályharc, csak újra osztálygyőzelmet – osztálytirannizmust jelent.”
Két hit, két világlátás, politikai meggyőződés ütközik e formátumos levelekben.

Nem a történelem alakítóinak látszanak e levelek, a naplójegyzeteik alapján a lányok, hanem a történelem kiszolgáltatottjainak. Sodrónak az eseményekkel, rettenetes traumák érik őket. A Tanácsköztársaság alatt Ilona férjét, Cziráky József grófot is elviszi a rettenetes Szamuely, Ilona egyik fia is odavész, Pálhoz nagyon hasonló körülmények közt, a második világháborúban, Klára az egyetlen Dubrovnik bombázásakor, 1941-ben, aki meghal, szörnyű szenvedések után, az ötvenes években e család sem kerülheti el az ÁVO kihallgatásait, a rokon Esterházy a Mindszenti-ügybe kevertetett. De megpróbálják minden körülmények közt megőrizni méltóságukat, tartásukat. Sikerrel, többnyire.

Ilonát csak az öregség tudja igazán megtörni: utolsó éveit – ez a könyve a levélregény legszomorúbb része talán, éppen azért, mert korábban egy minden helyzetben talpra állni tudó nőt látunk – egy kanadai idős otthonban tölti, szellemekkel, a múlt kísértetivel pörölve. Ez a magyar évszázadokon, magyar történelmen átívelő családregény így nem is itthon, hanem a kanadai Peterboroughban ér véget, 1967-ben. Lenyűgöző történet. Melyből kiderül, hogy jóból és rosszból ugyanúgy kijut egy arisztokratának, mint egy hétköznapi halandónak.

Kolozsi László