Nincs engedélyezve a javascript.
„Olyan volt, mintha  a nagy­mamám lenne”
„Olyan volt, mintha a nagy­mamám lenne”
Joséphine Dedet
2015. szeptember 30.
Idén lenne 100 éves Apponyi Géraldine, a történelmi magyar családnevet viselő albán királyné, aki Albániába ment „haza” meghalni. Joséphine Dedet Géraldine. Egy magyar nő Albánia trónján című könyvében nemcsak a királyné portréját rajzolja meg, de a huszadik századi Közép- és Kelet-Európa hányatott sorsát is megmutatja. Az író-újságíróval Budapesten beszélgettünk, ahová könyvének bemutatójára érkezett.
Európa Könyvkiadó
Megnézem

„Albánként, albán földön, albánok között fogok meghalni.” (Apponyi Géraldine)

Apponyi Géraldine életét ön már gyerekként megismerte, családi kapcsolatok révén.

Valóban. Géraldine mamája, miután korán elveszítette férjét, Apponyi Gyulát, újra férjhez ment egy francia ezredeshez, letelepedtek Franciaországban, és ebből a házasságból is született három gyerek. Egyikük, Guy Giroult a családom egyik közeli barátja volt, és sokat mesélt Géraldine életéről, a királyi pár 1938-as tiranai esküvőjéről, amelyen nyolcéves gyerekként maga is részt vett.
Kislányként tündérmeseként hallgattam Géraldine történetét, azután, amikor már felnőttként elkezdtem kutatni az albán királyné sorsát, kiderült, hogy egy nagyon izgalmas történetről van szó, ami messze nem csak rózsaszín. Ráadásul az is egyértelművé vált számomra, hogy történelmi szempontból is fontos és érdekes az élete, hiszen a huszadik századi Euró­pa, Albánia története tárul fel rajta keresztül. Ezért döntöttem el, hogy megírom az életrajzát.

Hogyan reagált Géraldine, amikor megkereste? Nyolcvanéves volt akkor, és éppen Dél-Afrikában élt száműzetésben.

Azonnal válaszolt a levelemre, megírta, hogy nincs jó egészségi állapotban, egy gép segítségével tud csak lélegezni, ezért beszélni nem tud sokat, de nagyon szívesen válaszol a kérdéseimre írásban. Szabadon kérdezhettem a gyerekkoráról, a családjáról, Zog királlyal való találkozásáról. Nyitott volt és őszinte. Egészen közel kerültem hozzá már a levelezésünk során is, azután 1996-ban meglátogattam Dél-Afrikában, ahol tíz napot töltöttem vele. A vége felé olyan volt már, mintha a nagymamám lenne.

Miért érezte ennyire közel magához?

Géraldine-nak óriási szíve volt, tényleg szerette az embereket. Ez még nyolcvan éves korában is sugárzott róla. Nagyon gazdag lelki életet élt, egy igazi karizmatikus figura volt. Különösen kötődött az albánokhoz, de Magyarországról is sokat beszélt. Sajnos soha nem térhetett vissza oda, ahol született, pedig hiányzott neki az ország. Azt viszont megkapta a sorstól, hogy hazamehetett Albániába meghalni.

A kívülálló számára nehezen érthető, hogyan vált Albánia Géraldine hazájává, hiszen mindössze egy évet élt ott férjével, ezután pedig több mint 60 évig száműzetésben a világ különböző pontjain.

Hiába kellett elhagynia az országot, Albánia királynéjének tartotta magát egész életében. Amikor megismerkedett I. Zog királlyal, kétszeresen is szerelmes lett: beleszeretett a férfiba, és ezzel párhuzamosan az országba is. Mindkét esetben szerelem volt első látásra. És ez a két érzelem szorosan egybefonódott Géraldine-nál. Ahogy írta: „Az én helyem ott van, a hazánkban, aminek nevezhetem, hála férjemnek, Zog királynak.” Úgy érezte, hogy az egész világon képviselnie kell az albán embereket, akik őt olyan szeretettel fogadták az országba érkezésekor. őket akarta szolgálni.
Mikor megérkezett, megdöbbent az ország szépségén, pedig elég sok helyen járt korábban Európában. Albánia egészen különlegesnek tűnt: egy európai ország, amely mégis nagyon más, mint a többi. Géraldine-t érdekelte a történelem, sokat olvasott. Úgy érezte, hogy az addig csak a könyvekben tanulmányozott múlt, a mitológiai történetek elevenednek meg a szeme előtt. Az emberek nagylelkűsége, vendégszeretete is elbűvölte. Pedig eredetileg nem is akart Albániába menni, modern nőként magának akart férjet választani, nem lelkesedett az ötletért, hogy mások döntsenek helyette.

Diplomáciai házasságnak indult, és egy nagy szerelem lett belőle?

Zog király egy nemesi származású, magyar vagy osztrák lányt akart feleségnek. Olasz vagy jugoszláv nem lehetett a jövőbeni ara, mert ez a két ország befolyása alá akarta vonni Albániát, és a király ezt mindenképpen el akarta kerülni. Másrészt Zog folyékonyan beszélt németül, két évig élt Bécsben, szerette a zenét, sokat járt operába. Egy olyan nővel tudott fesztelenül viselkedni, akinek hasonló háttere volt.

A könyv írása során eljutott Albániába?

Sajnos nem. Amikor menni akartam, 1997-ben, javában zajlott a piramisjáték-válság, Tiranában zavargások voltak, így le kellett tennem az utazásról. Viszont nemsokára én is megismerhetem azt az országot, amely ennyire lenyűgözte Géraldine-t, ugyanis meghívtak Géraldine unokájának, Leka hercegnek az esküvőjére.

Vele is tartja a kapcsolatot?

Igen. Géraldine-nal együtt 2002-ben az egész család visszatért Albániába, és Leka azóta is ott él. Tökéletesen beszél albánul, a menyasszonya egy albán színésznő. Albániát akarja szolgálni ő is, pedig Dél-Afrikában nőtt fel, édesanyja ausztrál származású. Mégis úgy érzi, ide tartozik, Albániában képzeli el a jövőjét. Többször is találkoztam vele, amikor három évvel ezelőtt az albán kormány hazahozatta Párizsból Zog király földi maradványait.

Géraldine és Zog házassága egy mélyen hívő katolikus nő és egy muszlim férfi egymásra találása volt. Soha nem okozott ez gondot az albán királynének?

Zog nagyon nyitott, liberális szemléletű muszlim uralkodó volt. Albániában a lakosság 70 százaléka muszlim, 30 százaléka keresztény, azon belül is két nagy felekezet van: orthodox és katolikus. Az albániai keresztények persze különösen örültek, hogy keresztény királynét kaptak. Az albániai muszlimok hagyományosan nyitottak a többi vallás felé, mindig is gyakoriak voltak a vegyes házasságok. Zog király Kemál Atatürk példáját követve különválasztotta az államot és az egyházat, megalkotta a polgári igazságszolgáltatást, a polgári házasságot. Kevesen tudják, hogy Albániában Zog királynak köszönhetően már 1936-ban szavazhattak a nők, miközben Franciaországban például csak a második világháború után. Géraldine szabadon gyakorolhatta a vallását, amely számára a magánélete részét képezte, nem beszélt róla nyilvánosan. Géraldine családjának ugyan voltak fenntartásai Zog királlyal kapcsolatban, de amikor személyesen is megismerték, mindenkit lenyűgözött. Jóképű, szellemes, okos, igazi modern férfi volt, aki nagy hatást gyakorolt mindenkire, akivel csak találkozott.

A könyv megírásához nagyon sok dokumentumot használhatott, úgy tudni, az albán királyné betekintést engedett a magánlevelezésébe, átadta Zog király titkos feljegyzéseit, rendelkezésére bocsátotta a családi fotókat.

Így volt, sokszor idézek is a könyvben a különböző vissza­emlékezésekből. Nagyjából ötszáz, kézzel írott levelet őrzök Géraldine-tól is. A könyv 1997-es első, franciaországi kiadása után többen megkerestek a királyi pár életének közeli tanúi közül, akik meg akarták osztani velem, amit róluk tudtak. Úgyhogy amikor 2012-ben készült a második kiadás, új fejezetekkel és friss információkkal bővítettem a könyvet. Ez egyébként még épp az utolsó pillanatban történt, mert mára a szemtanúk közül senki nem él. A legfontosabb ilyen „mesélő” Lucrèce Reynaud volt, egy francia hölgy, aki Ghyczy Miklós magyar tábornok élettársaként közelről látta Géraldine és Zog megismerkedését, hiszen a katonatiszt kapta feladatul az albán király képviselőjétől, hogy megtalálja a megfelelő magyar arisztokrata menyasszonyjelöltet. Lucrèce Reynaud 94 évesen keresett meg engem, hogy elmeséljen számos bizalmas részletet a királyi pár első találkozásáról. Egyébként ha belenéz az ember az 1937–38-as újságokba, rengeteg történetet olvashat a menyasszonyról és a vőlegényről, kettőjük megismerkedéséről. Az a baj csak, hogy ezeknek a cikkeknek a nagy része az újságírók fantáziájának szüleménye, és kevéssé felel meg a tényeknek. Megírták például, hogy Géraldine milliomos családból származik.Valójában az édesapja a család összes pénzét elveszítette, olyannyira, hogy Géraldine diákként munkát vállalt a Nemzeti Múzeumban. Az övék volt az első királyi esküvő, ami nagy sajtónyilvánosságot kapott, rengeteg újságíró, fotós érkezett Tiranába a ceremóniára.

A könyv második kiadásában mi volt még újdonság az elsőhöz képest?

Fontos részleteket tudtam meg Géraldine öccsének, Gyulának a kiadatlan visszaemlékezéseiből, amelyeket egy francia férfitól kaptam meg, akinek semmi köze nem volt a családhoz. A házában találta meg Gyula naplóját, és nem tudott semmit arról, hogyan kerülhetett oda, de miután elolvasta a könyvemet, nekem adta, hogy használjam a második kiadáshoz. Géraldine öccse 1939 áprilisában, az olasz invázió idején a korçai francia gimnáziumban tanult, és naplójában részletesen beszámolt a történésekről.

Géraldine akkor már nem olvashatta öccse váratlanul előkerült naplóját?

Nem, mert Gyula visszaemlékezései a királyné 2002-es halála után kerültek hozzám.

Maga Géraldine nem írt naplót?

Írt körülbelül száz oldalt, amit nem is publikált soha. Ezeket a feljegyzéseket is odaadta nekem, szabadon használhattam, idézhettem is belőlük a könyvben.

Milyen nyelven született ez a napló?

Angolul, merthogy ez volt az anyanyelve, hiszen az édesanyja amerikai volt. Élete végén, amikor a húgával, Virginiával élt, főképp angolul beszéltek egymással, de néha, egyik pillanatról a másikra átváltottak magyarra. De Géraldine nyolcvanévesen is jól beszélt még franciául, németül, spanyolul, olaszul és albánul is. Az albánok azért is nagyon hálásak voltak, hogy hihetetlen gyorsan, néhány hónap alatt megtanulta a nyelvüket.

Gócza Anita


Apponyi Géraldine

Élete valóban kész regény. Édesapja magyar gróf, édesanyja amerikai milliomoslány. Vagyonuk az első világháborúban elúszik. A férj korai halála után az anya újra férjhez megy, és Franciaországban marad, Géraldine pedig húgával Magyarországon nő fel. Az albán királlyal kötött házassága tündérmeseként indul, de hamar véget ér: az olasz invázió miatt a királynének menekülnie kell néhány napos kisfiával. Innentől kezdve élete végéig száműzetésben él, hol Európában, hol Afrikában, és bár szerelme, Zog király és választott hazája, Albánia iránt élete végéig kitart, megnyugvást csak halála előtt néhány hónappal talál, mikor családjával visszaköltözhet Albániába.