Nincs engedélyezve a javascript.
Panoptikum a lábjegyzetekben
Panoptikum a lábjegyzetekben
Andrássy Ilona: Mindennek vége
2015. március 4.
Látva, hogy a háború mindent, a régi életformájukat, a társadalmi kapcsolataikat, a biztonságos világot, amiben nagyszabású életüket folytathatták, felégette, Andrássy Ilona azt írja: mindennek vége. Rendkívül érdekes naplójában számos sorsot a lábjegyzetekből ismerhetünk meg.
Az utóbbi időben több arisztokrata sarj visszaemlékezései is megjelentek. A Weiss Manfréd család tagja, a ma már Kanadában élő Kornfeld Tamás azzal kezdi memoárját, hogy leírja, hogyan teltek hétköznapjaik az iregszemcsei birtokon, kikkel találkoztak, milyen társadalmi eseményeken vettek részt, majd így fejezi be leírását: „azt hittem, családom társadalmi pozíciója, a vagyon, ami mögöttünk áll, megóvhat bennünket. Súlyosan tévedtem”.

Nos, Andrássy Ilona első világháborús naplója is az idilli leírásával kezdődik: fülledt, mulatsággal töltött napok után érkeznek haza, Bécsből, 1914 nyarán, férjével. Az ember – túl minden irigységen, és áhítattal szemlélve ennek az életmódnak kifinomult dekadenciáját – szinte szájtátva olvassa Ilona sorait arról, hogy egy héten át alig aludtak, csak ittak, bort, nemes pezsgőket, operába jártak, táncos, zenés rendezvényekre, majd pihésképpen vadászni – bár, igaz, e rókavadászatok is, a vidéki birtokokon, rendszerint dévaj mulatozásba, egyenesen orgiákba fulladtak. Elképzelhetjük, hogyan fekszenek egymás mellett a magyar arisztokrácia jelesei, zsakettben, szmokingban, fehér estélyi ruhában. Ilona elég pontosan leírja fárasztó estéiket, melyek után oly jól esett neki a földbirtok, a gazdálkodás csendje és magánya.

Azok, akik ezeken a bálokon, táncestélyeken részt vettek, szinte percek múlva már a galíciai frontok felé haladnak zászlóaljukkal. Mert hazafias kötelességüknek tartják a háborút. A nemzet fontos alakjai, a legnagyobb földbirtokosok ők: a magyar történelem tektonikus mozgásai senkit sem kímélnek. Ki elsüllyed, ki fennmarad. De senki nem futamodik meg.

Európa Könyvkiadó
Megnézem
Ez az első, és egyben egyik legfontosabb tanulsága Andrássy Ilona könyvének. Ezeket a vérbő arisztokratákat hazaszeretet fűti: van köztük, aki elég későn tanult meg magyarul, van, aki alig tud, de mindegyikük szent kötelességének érzi és éli meg a haza védelmét. Azonnal készek kiontani a vérüket egy csatában, amint harcokra szólítják őket. Nincsenek kifogások, nem keresnek okokat a haladékra. Ugyanakkor a frontokon, az arcvonalban, az is kiderül, ki a legény a gáton, ki az igazi úr, ki tud igazi hőssé válni. Megdöbbentően bátrak – többnyire – ezek a nemesi származású férfiak, akik Ilonát körülveszik.

Ilona a fronton egészségügyi szolgálatot teljesít, vagyis műtéteken vesz részt ápolónőként, nem is tudja már számolni, hány amputációt lát. Az állapotok, a kórházi körülmények, a M. A. S. H. című amerikai fekete komédiát (minden idők egyik legjobb háborús filmjét – Altman klasszikus művét) idézik. Az amputáltak közt nem egy van, aki viccelődik (egy fiatal fiú azt mondja, miután levágták a lábát, legalább ezen sem lesz tyúkszem), Ilona és a kórházi dolgozók tréfálkozással ütik el az időt (Ilona sokszor szégyelli is magát, hogy jól szórakozik), de a háború egyre durvább lesz, mind többen esnek el az ismerősök közül, egyre kevésbé van bárkinek kedve humorizálni. Elesik Esterházy Pál is, a világfi, akibe Ilona halálosan szerelmes. Az az Esterházy Pál, aki sokak számára példa volt: hogyan kell élni, bár kétségtelen, életmódja (a kaszinózás, vadászatok, utazások) vagyona jelentős részét el is emésztette.

Ilona könyvében felsorakozik a magyar arisztokrácia színe-java. Csak a lábjegyzetekből egész filmeket, komplett regényeket lehetne írni. Megkockáztatom, a lábjegyzetek, melyekből kirajzolódik a magyar arisztokrácia panoptikuma, legalább olyan érdekes, mint maga a Napló.
A könyvoldalak alján olvasható névsorból olyan történetek rajzanak ki, mint Esterházy Móricé, aki a főrendiház örökös tagja volt, népjóléti és munkaügyi miniszteré. A nyilasok 1944 októberében tartóztatták le, Mauthausenbe került, túlélte a tábort, 1951 kitelepítették Hontra, ahol 1956-ig, míg el nem hagyta szeretett hazáját sírásóként dolgozott. Vagy Ilona második férjéé, Cziráky József grófé, a nagybirtokosé, akinek a földjén szállt le IV. Károly király gépe, a császári birtokok vagyonkezelőéé, aki egy szűk melléképületet kapott a háború után, és 1960-ben halt meg, a földbirtokai szélén. Vagy a rokon Batthyány Gyula grófé, aki vad, rendkívüli festményeivel keltett feltűnést. Vagy a neves lótenyésztőé, Csekonics Gyuláé, aki szintén megélte a kitelepítést, vagy Károlyi Mihályé – az ő története a legismertebb és egyben a legzavarosabb.

De feltűnik a Napló lapjain a geográfusból lett politikus, Teleki Pál is. Az Alcsúton született Habsburg-Lotringiai József Ágost, osztrák főherceg, királyi helytartó, aki 1936-tól egészen 1944-ig a Tudományos Akadémia elnöke is volt. És feltűnik a lapokon gróf Zichy Rafael is (szintúgy rokon), a főrendiház jegyzője, akinek felesége, Pallavicini Eduardina, miután öt gyereket szült férjének, botrányos viszonyba keveredett a kor népszerű írónőjével, Tormay Cécile-el. És megjelenik a moral insanity Windischgrätz Lajos, a nagybirtokos herceg, akinek neve a frankhamisítási botrányban tépázódik majd meg. Fogház büntetését letöltve Sárospatakon élt, 1932-től német állampolgár, és már a következő évtől a Gestapo ügynöke. Ő volt az összekötő Berlin és Zágráb között.

Az életpályák rövid összefoglalóján végigfutva könnyen megállapíthatjuk, a frontvonal volt az a hely, ahol fekete-fehéren kiderült, ki milyen ember, alkalmas-e árulásra, rávehető-e gaztettekre, vagy egyenes jellem. Andrássy Ilona látta mélyre süllyedni a barátait, látta eltűnni szerelmét a háború forgatagában, látta a földi poklot, de mindvégig kitartott magyarsága mellett; mindvégig emberséges tudott maradni, nem roppant össze.

Emberi gyarlóság és nagyság együttes bizonyítéka ez a könyv. Sok ezer névtelen regrutáról szól, kik közt akadt egy-két arisztokrata is. Nem rangban, hanem alapvetően ember mentalistásukban különböztek egymástól. Nem az arisztokraták, hanem az emberi történetek miatt fontos ez a Napló. Melynek ezért az az egyik legfontosabb állítása: ha háború van, mindennek vége van. A jólétnek ugyanúgy, mint a kiváltságoknak. Annak a világnak, melyben minden nap jut elég ennivaló ugyanúgy, mint a boldog vadászatok idejének.

Kolozsi László