Nincs engedélyezve a javascript.
Rám könyv még nem volt ilyen hatással...
Rám könyv még nem volt ilyen hatással...
október 17.
Minden meghatározó olvasmányélmény egyben személyes történet is, jól ismert rovatunkban pedig ezeket a történeteket keressük írók, költők, ismert emberek és legfőképp olvasók segítségével.
 Szöllősi Mátyás író

Szöllősi Mátyás író

Régóta azok a könyvek, azok a szövegek érdekelnek, ragadnak magukkal, amikkel kapcsolatban úgy érzem: a szerző számára nemcsak szimpla érdeklődés, vagy az éppen aktuális irodalmi áramlatok következtében volt fontos a téma, egy történet, hanem igenis a személyes érintettség miatt.
Akkor csap arcon egy szöveg, ha felismerem benne magamat. Ha mindannak, amit olvasok, az általam ismert valósághoz van köze, méghozzá a számomra lehető legtermészetesebb módon. Sosem rajongtam az igazán terjedelmes regényekért, és gyakran éreztem – persze vannak kivételek! –, hogy akár feleannyi leütésből is meg lehetett volna oldani, talán jobban is. Camus kisregénye, A bukás, elsősorban ezért is tetszik igazán, mert azon kevés szövegek egyike, amelyben nem bujkálnak fölösleges mondatok, olyan szálak, amik csak terhelik, de nem emelik a szöveget – ugyanakkor pedig egy teljes embert tár elénk. Arra nem vállalkozom ilyen rövid távon, hogy összefoglaljam, milyen tapasztalat, emberismeret, önismeret, lélektani mélység tárul fel a könyvben, de arra mindenképp utal a szöveg, hogy néha teljesen le kell épülnünk ahhoz, hogy újrakezdhessük, más alapokról, más szemlélettel: meg kell látnunk az énünk legsötétebb, legszégyenteljesebb részét is, hogy elkezdjük értékelni – elsősorban – magunkat.

Molnár Ferenc „Caramel” énekes, zeneszerző
Európa Könyvkiadó
Megnézem

Molnár Ferenc „Caramel” énekes, zeneszerző

Gyerekkoromban rengeteg könyvvel találkoztam, annak ellenére, hogy a törökszentmiklósi cigánytelepen, ahol éltünk, nem sok házban volt tele a könyvespolc. A nevelőapám imádott olvasni, gyűjtötte a könyveket, hurcolta haza a vaskos lexikonokat. Vallásos családban nőttem fel, így a Bibliát is rendszeresen forgattuk, én pedig szívesen hallgattam a történeteket, nézegettem a színes képeket, és boldog voltam, hogy ilyenkor mindannyian együtt vagyunk a nappaliban. Mégsem lett belőlem könyvmoly…
Tinédzserkoromban került a kezembe J. D. Salinger Zabhegyező (Új fordításban: Rozsban a fogó – a szerk.) című kötete. Nem tudom már, ki ajánlotta, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy olvasom. Alig tudtam letenni, annyira megfogott a stílusa, az egyszerű, mégis rengeteg mély gondolatot tartalmazó szöveg. Érdekes, a költözésnél elém került a régi könyv, ránéztem, de nem emlékeztem már konkrétan a történetre, csak az ugrott be, mennyire szórakoztatott akkor az olvasás. Hallottam, hogy új címmel, új fordításban jelent meg nemrég, tervezem is, hogy megveszem.
Egyébként nem vagyok nagy szerelmese a regényeknek, sokkal inkább versesköteteket olvasgatok. József Attila versei például el tudnak lazítani egy fárasztó nap után, azok a gyönyörű sorok könnyedén kizökkentenek a hétköznapi hangulatomból.

Végre minden Franzen-regény olvasható magyarul

Jonathan Franzen a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb sztárja, aki kikosa­razta Oprah Winfrey-t, ugyanakkor képregényekben és A Simpson ­család egyik epizódjában is szerepel. Ellentmondásos értelmiségi figura, korunk éles szemű megfigyelője és kritikusa. Első sikere, A huszonhetedik város megjelenésével végre Jonathan Franzen valamennyi regénye olvasható magyarul.

A huszonhetedik város

A Missouri állambeli St. Louis városa, amely letűnt fénykorában az Egyesült Államok negyedik legnagyobb városa volt, 1984 táján már jóformán haldoklik. Ekkor azonban új rendőrfőnök lép hivatalba, S. Dzsammu, egy karizmatikus fiatal nő az indiai Bombayból, és egyszeriben minden megváltozik. A város vezető személyiségei egy mindent átszövő politikai összeesküvés hálójába gabalyodnak, a metropolisz kifordul sarkaiból, eluralkodik a terrorizmus, a titkos lehallgatás és megfigyelés, a paranoia, és az Amerikai Álom rettegésbe és fekete komédiába fullad. A huszonhetedik város szándékosan túlhajtott, hihetetlen jeleneteivel Thomas Pynchon, Don DeLillo, Robert Coover 70-es évekbeli „felforgató” fikciójára emlékeztet, de egyszersmind egy beteg társadalom radikális kritikáját fogalmazza meg.

Erős rengés
Európa Könyvkiadó
Megnézem

Erős rengés

Földrengés, szex és egy váratlan örökség. Környezetszennyezés, New Age, amatőr rádiózás, na meg magzatvédelem. A szokott módon csavaros cselekmény ezeket a témákat sűríti morajló, a Richter-skálán ábrázolhatóan hatásos eleggyé. Markánsan egyénített, mókás és esendő alakok találkoznak kisülésekben bővelkedő helyzetekben ebben a Franzenre oly jellemzően társadalomkritikus, harcosan realista műben.

 Javítások
Európa Könyvkiadó
Megnézem

Javítások

Az amerikai módra szétszóródott, diszfunkcionális Lambert család tagjai különféle életstratégiákkal kísérleteznek és élethazugságokkal küszködnek. A család mindenféle fordulat és viszontagság után végül hálaadás alkalmával összegyűlik a közép-nyugati kisvárosban, St. Jude-ban, hogy a sok hazudozás és menekülés után immár összezárva, egymás szemének tükrében egy-egy pillanatra felvillantsák igazi arcukat.

Szabadság
Európa Könyvkiadó
Megnézem

Szabadság

A Szabadság hatalmas, poszt-updike-i amerikai családregény egyszerre komikus és tragikus feltérképezése a szabadság fogalmával és gyakorlatával együtt járó kísértéseknek és terheknek: a tinédzserszex mámorának, a középkorúság hirtelen megbillenő kompromisszumainak, a birodalomépítés nyomasztó súlyának. Hogyan éljünk, szeressünk, boldoguljunk egyre zavarosabb világunkban: az amerikai nagyregények örök kérdései.

Tisztaság
Európa Könyvkiadó
Megnézem

Tisztaság

A regény középpontjában egy problémás anya–lány kapcsolat áll, amelyre az apa hiánya vet mind súlyosabb árnyékot, ám Franzen a családot helyettesítő mikroközösségek és viszonyrendszerek többféle formáját is górcső alá veszi. Sötét titkok, manipulációk, hazugságok, ifjúkori idealizmus, szerelem és család, a nemek közti harc, a mindenütt jelen lévő, „totalitárius” internet – Franzen efféle nagy témákat vizsgál emlékezetes karaktereket felvonultató, intelligens regényében.