Nincs engedélyezve a javascript.
Végig az úton
Végig az úton
Vadon
2015. március 26.
Egy sikerkönyv, egy Oscar-díjas színésznő, aki beleszeret a történetbe, és egy dörzsölt író-forgatókönyvíró kellett a Vadon című mozihoz.
Cartaphilus Könyvkiadó
Megnézem
Cheryl Strayed második kötete, a Vadon 2012 tavaszán jelent meg Amerikában, és néhány hónap múlva megérdemelten került a New York Times sikerlistájának élére. Strayed komoly írói diadalt aratott azon a nyáron, hiszen önéletrajzi írását hét egymást követő héten keresztül egyetlen könyv sem volt képes letaszítani az első helyről a keményfedeles tényirodalmi művek kategóriájában. Katartikus pillanatokban bővelkedő kötete még a népszerű amerikai médiasztárt és műsorvezetőt, Oprah Winfreyt is annyira lenyűgözte, hogy elsőként ajánlotta rajongói figyelmébe éppen akkor újrainduló könyvklubjában. A sikersztorinak ezzel azonban még korántsem szakadt vége, hiszen a Vadont azóta több mint harminc nyelvre fordították le, 2014-ben pedig Jean-Marc Vallée (Mielőtt meghaltam) rendezett belőle egy nem kevésbé katartikus filmet, amit idén két Oscar-díjra is jelöltek.

Strayed semmit sem bízott a véletlenre; 2011-ben ő maga küldte el Reese Witherspoonnak megjelenés előtt álló memoárjának a kéziratát, mivel úgy érezte, hogy ha valaki, akkor kizárólag az egykori Doktor Szöszi játszhatná el őt egy majdani filmadaptációban. Az Oscar-díjas színésznő elég fantáziát látott az anyagban, és lecsapott rá. Így történt, hogy saját, újonnan alapított produkciós cégén keresztül már a Vadon megjelenése előtt három hónappal megszerezte annak megfilmesítési jogát. Reese Whiterspoon kezdettől fogva magának akarta a főszerepet is, pedig olyan elismert fiatal hollywoodi színésznők is élénken érdeklődtek iránta, mint Jennifer Lawrence, Scarlett Johansson vagy Emma Watson.



Ám a gyorsaság és a lelkesedés önmagában még kevés lett volna egy igazán emlékezetes adaptáció megszületéséhez. 2013 nyarán a Pop, csajok, satöbbi és az Egy fiúról című kultikus rajongással övezett regények brit írója, Nick Hornby vállalta el, hogy Cheryl Strayed könyvét a filmvászonra adaptálja. Nem lehetett könnyű dolga, hiszen filmes szempontból a Vadon egyáltalán nem tartozik a könnyen feldolgozható irodalmi művek közé. A 46 éves amerikai írónő ugyanis teljesen lemondott a lineáris történetvezetés nyújtotta kényelemről és biztonságról, amikor úgy döntött, hogy megírja önismereti tapasztalatokban és felismerésekben gazdag külső és belső utazásának kendőzetlenül őszinte és transzcendens krónikáját.


Nick Hornby forgatókönyve szinte mindvégig hűségesen és tisztelettel bánik a koncentrált, de csapongó irodalmi alapanyaggal, és hibátlan tempóban adagolja főhősének nyomasztó titkokkal terhelt, eleinte homályos eredettörténetét. Varázslatos, amit Cheryl Strayed a Vadon egyes szám első személyű elbeszélőjeként művel a könyv lapjain, a film pedig – és ilyesmi sajnos túl ritkán fordul elő Hollywoodban – képes ezt megismételni. Strayed mintegy húsz évvel a túra után vetette papírra leülepedett emlékeit, sűrű szövésű és felettébb olvasmányos krónikáját pedig az öntörvényű narráció teszi igazán szuggesztív erejűvé. Hornby hibátlan arányérzékét bizonyítja, ahogyan Strayed utazásának lélektani-természeti stációi közé képes folyamatosan fenntartott intenzitással beszorítani a hirtelen fel-felvillanó és könyörtelenül feltoluló emléktöredékeket, hangulatokat, hang- és beszédfoszlányokat.

Ahogyan a könyv, úgy a film is hipnotikusan lüktet, és egyetlen pillanatra sem ereszt el bennünket. Az egyik pillanatban még az erdőkben-hegyekben járunk, a másikban pedig már vissza is repültünk a múltba, hogy bensőséges kirakós játékként ismerjük meg Strayed múltjának egy-egy újabb kis darabját. Az elhallgatásokra és titkokra épülő forgatókönyv a lehető legtöbbet hozza ki a kavargó tartalmú kötetből, az ügyes dramaturgiának köszönhetően pedig rabul ejtő módon tárul fel előttünk az írónő fájdalmas gyermek- és kamaszkora, melynek során szembesülünk alkoholista apja erőszakos viselkedésével, nevelőapja elhidegülésével, illetve édesanyja váratlanul bekövetkezett halálával is.

Habár idén szinte minden kategóriában kifejezetten erős volt a mezőny, a Filmakadémia mégis nagyot mulasztott, amikor nem jelölte a Vadont a legjobb vágás és a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriájában. Az időben folyamatosan ide-oda ugráló szálakat Nick Hornby nem fésülte ki, ehelyett az intenzív flashback-ek az emlékezet sajátosan fragmentált működését rekonstruálják. A pulzáló hatást azonban a precízen szerkesztett forgatókönyvön túl legnagyobbrészt mégis a vágók, Martin Pensa és Jean-Marc Vallée munkájának köszönhetjük, akik magával ragadó módon fűzték össze Yves Bélanger operatőr érzékeny felvételeit.

A nyughatatlan női főszerepéért 2006-ban aranyszoborral jutalmazott Reese Witherspoon megérdemelten kapta meg élete második Oscar-jelölését erőteljes alakításáért, ahogyan a filmbeli édesanyját alakító Laura Dern is. Egy rituális kivonulás és lemeztelenedés bátor története ez a film, ami a könyvhöz hasonlóan nem szépíti meg zaklatott főhősét. A végtelennek tűnő gyaloglás közben lassacskán lehull a lepel az intim titkokról és a gyarló bűnökről is, aminek során a férjétől elhidegült, majd hűtlenségbe menekülő Strayed kiüresedett egyéjszakás kalandjaiba ugyanolyan kíméletlenül belekóstolhatunk, mint több hónapos heroinfüggőségébe, vagy éppen a túrázás testi-lelki megpróbáltatásaiba.

Ennek a kivonulásnak a története nemcsak elgondolkoztat, felkavar és szórakoztat, de élni is segít. A könyv alapján készült spirituális road movie pedig azon filmes adaptációk nem túl népes táborát gyarapítja, amelyeket nyugodt szívvel egy lapon említhetünk az alapul szolgáló irodalmi művekkel.





Zarándoklat a belső békéig

Zarándoklat a belső békéig

A Cheryl Nyland néven született szerző 26 évesen vágott neki annak az embert próbáló útnak, amit a mexikói és a kanadai határ között több mint 4000 kilométeren át húzódó Pacific Coast Trail (PCT) jelent minden túrázó számára. A gyerekkori traumák, magánéleti zűrök és családi tragédiák miatt addigra már igencsak meghasonlott és összetört fiatal nő végül három hónap alatt 1800 kilométert tett meg egyedül úgy, hogy teljesen felkészületlenül és tapasztalatlanul vágott neki a veszélyes túraösvénynek. Teljesítménye nemcsak tiszteletreméltó, hanem példaértékű is, hiszen elmélyült zarándoklata során sikerült kiverekednie magát az érzelmi zűrzavarból: a több éven át tartó személyes poklokból az út végére eljutott a megváltásig, és elnyerte belső békéjét.


Bajtai András